A reggeli mindig is fontos része volt a napomnak. De amíg korábban sokszor csak ettem valamit, amit épp találtam, ma már arra is figyelek, mi kerül a tányéromra, és hogyan eszem. A tudatosabb reggelizés nemcsak az étrendemre, hanem a saját magamhoz való viszonyomra is pozitív hatással lett.
Az ételek iránytűvé változtak
Pár éve kiderült, hogy glutén- és tejérzékeny vagyok, és a tojásfehérjét, valamint néhány más összetevőt is kerülnöm kell. Ez elsőre komoly kihívásnak tűnt, de idővel rájöttem, hogy valójában lehetőséget adott arra, hogy újraértelmezzem az étkezésekhez, sőt, teljes egészében az önmagamhoz való viszonyomat.
Elkezdtem jobban figyelni a testem jelzéseire. Nemcsak azt tanultam meg, mit nem ehetek, hanem azt is, mi támogatja igazán a közérzetemet. Ebben sokat segített az is, hogy újságíróként egyre többet dolgoztam együtt dietetikus szakértőkkel, akiktől rengeteget tanultam. Olvass még a témában
Mágnesként vonzanak és hajthatatlanok: ezért nézhetünk fel a Skorpiókra
Ezt hozza 2026. október 21. a numerológia szerint: kaland és változás
„Azt hittem, ott hal meg a műtőasztalon” – Sebészek mesélik el a legijesztőbb élményeiket
Melyik szín vonz a legjobban? Ezt árulja el a mostani életszakaszodról
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






