„Mindketten sírtunk” – Mi történt, amikor azért szakítottál, mert már nem vonzódtál fizikailag a párodhoz?

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „Mindketten sírtunk” – Mi...

„Mindketten sírtunk” – Mi történt, amikor azért szakítottál, mert már nem vonzódtál fizikailag a párodhoz?

Bárhogy is tagadjuk, a testiség fontos szerepet játszik a párkapcsolatban, és gond, ha elmúlik a vonzalom.

5 kozmetikum, amire kár a pénzt költeni

Megkopva

A barátnőm a kapcsolatunk elején minden reggel korábban kelt, hogy mire felébredek, addigra ő már szépen ki legyen sminkelve. Én ezen csak nevettem, mert nyilván sosem vártam el tőle ezt, illetve smink nélkül is nagyon szép volt. De ahogy teltek az évek, egyre kevésbé adott magára. Én láttam ezt, de mivel fokozatosan történt, valahogy nem láttam olyan tragikusnak a dolgot.

Egyszer viszont a Tescoban összefutottunk egy kollégámmal és annak barátnőjével. A lány sima farmer-pólóban volt, de szép volt: csillogott a haja, volt rajta kis smink és ragyogott. Az én barátnőm kinyúlt pólóban, tréningnadrágban és papucsban volt, zsíros hajjal és sminktelen, pattanásos arccal. Nem tehetek róla, de elfogott a szégyen. Főleg hétfőn, amikor véletlenül hallottam, hogy a munkatársam a többieknek meséli az irodai konyhában, hogy „a Petinek borzasztó gáz csaja van!” Ezután szakítottam vele.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/4
Következő»
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Egy üzenet a mosdó szélén: így derült ki az igazság a nyaraláson
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.