Valamiért még mindig nem tudunk mit kezdeni azzal a gondolattal, hogy egy anya nemcsak anya, hanem nő is. A közösségi médiában nap mint nap olvasni megjegyzéseket olyan anyák képei alatt, akik merészen, vagy sok esetben szerintem teljesen normálisan öltözködnek — miniszoknyát, testhez simuló ruhát vagy éppen forró nadrágot viselnek. A kommentek ismerősek: „Egy anyának nem kéne így öltözködnie.” „Gondolhatna a gyerekeire is.” „Ez már nem illik hozzá.”
Mintha az anyaság egyenlő lenne az önfeladással. Mintha a szülés után automatikusan le kéne mondanunk a testünkről, a vágyainkról, a nőiességünkről.
Pedig az anyasággal nem tűnik el a nő. Nem szűnünk meg önálló testtel, önálló érzésekkel, vágyakkal rendelkező embernek lenni. A testünk ugyanaz marad, csak más tapasztalatokat hordoz. A szülés, a szoptatás, az éjszakázás nyomot hagyhat rajta, de attól még a miénk. Nem a közösségé, nem a társadalomé. Nem a szomszédé, aki úgy érzi, joga van megszólni, ha egy háromgyerekes anya crop topban posztol magáról egy képet a strandon. És nem is a kommentelőé, aki szerint „ilyen ruhát már nem illik felvenni, ha valaki anya lett”.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
