Anyák miniszoknyában: miért ítéljük el, ha valaki a szülés után is nő marad?

Anyák miniszoknyában: miért ítéljük el, ha valaki a szülés után is nő marad?

Címlap / Kikapcsolódás / Közélet / Anyák miniszoknyában: miért ítéljük el, ha valaki a szülés után is nő marad?

Vannak barátnőim, akik világéletükben farmer-pólóban érezték legjobban magukat, és ez teljesen rendben van így. Én meg mindig is a ies, merészebb darabokban voltam önmagam. Szerintem ezzel sincsen semmi baj. Mégis, akik az utóbbi kategóriába tartoznak, sokszor úgy érezhetik, hogy a szülés után sosem hordhatják újra a régi ruháikat – akkor sem, ha olyan szerencsések, hogy azok ismét rájuk jönnek.

VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?

Valamiért még mindig nem tudunk mit kezdeni azzal a gondolattal, hogy egy anya nemcsak anya, hanem nő is. A közösségi médiában nap mint nap olvasni megjegyzéseket olyan anyák képei alatt, akik merészen, vagy sok esetben szerintem teljesen normálisan öltözködnek — miniszoknyát, testhez simuló ruhát vagy éppen forró nadrágot viselnek. A kommentek ismerősek: „Egy anyának nem kéne így öltözködnie.” „Gondolhatna a gyerekeire is.” „Ez már nem illik hozzá.” Mintha az anyaság egyenlő lenne az önfeladással. Mintha a szülés után automatikusan le kéne mondanunk a testünkről, a vágyainkról, a iességünkről.

Pedig az anyasággal nem tűnik el a nő. Nem szűnünk meg önálló testtel, önálló érzésekkel, vágyakkal rendelkező embernek lenni. A testünk ugyanaz marad, csak más tapasztalatokat hordoz. A szülés, a szoptatás, az éjszakázás nyomot hagyhat rajta, de attól még a miénk. Nem a közösségé, nem a társadalomé. Nem a szomszédé, aki úgy érzi, joga van megszólni, ha egy háromgyerekes anya crop topban posztol magáról egy képet a strandon. És nem is a kommentelőé, aki szerint „ilyen ruhát már nem illik felvenni, ha valaki anya lett”.

Anyaként is csinosan
https://www.istockphoto.com/photo/our-beach-walks-gm1456239675-491335153

A probléma gyökere mélyen húzódik: társadalmunk továbbra is kettős mércét alkalmaz

Egy anya „ne legyen kihívó, ne legyen szexi, ne mutogassa magát” — de ha elhagyja a férje, az első kérdés mindig az, hogy „vajon miért?”. A válasz gyakran ott rejlik a vállvonogatásban: „Biztos elengedte magát.” „Már nem volt olyan, mint amikor megismerkedtek.”

Tehát ha egy anya továbbra is nőként viselkedik, azért megszóljuk, ugyanakkor azt is elkönyveltük, hogy nem várhatja el, hogy ebben a deszexualizált szerepben is megérdemelje a figyelmet vagy a szeretetet. Ez a fajta társadalmi elvárás egy olyan szűk ketrec, amiben nincs jó válasz. Csak bűntudat és megfelelési kényszer van.

Sokak szerint ördögtől való mondat következik: teljesen rendben van, ha egy anya továbbra is szexuális lény. Nem kell elrejtenie magát, nem kell a szekrény mélyére száműznie a miniszoknyáit vagy kivágott ruháit, csak mert megszült valakit. Az, hogy valaki gyereket nevel, nem azt jelenti, hogy lemondott önmagáról. A nőiség nem egy kapcsoló, amit a szülőszoba küszöbén lekapcsolunk. És nem is valami, amit titokban kell tartani. Ugyanúgy hozzánk tartozik, mint az anyaság.

Természetesen a gyerekekre nem tartozik a szüleik szexuális élete — ahogy az anyáké, úgy az apáké sem —, de az sem egészséges, ha azt közvetítjük feléjük, hogy az anyák nem nők.

Ha sosem látják, hogy az anyjuk élvezheti a testét, megélheti a saját szépségét, akkor azt tanulják meg: a nőiességnek lejár az ideje. Hogy ha egyszer ők is szülnek, akkor el kell bújniuk. Hogy anyának lenni azt jelenti, háttérbe szorítani önmagunkat.

Ezért is fontos, hogy újragondoljuk, mit sugallunk az anyák felé – akár nyilvánosan, akár a baráti körben vagy családi ebédeken elejtett megjegyzésekkel. Az anyaság nem egy szerep, amiben feloldódik az identitásunk, hanem egy újabb réteg. Lehet valaki szerető, gondoskodó, odaadó szülő, miközben szexi, vonzó és magabiztos nő marad. És ez nemcsak elfogadható, hanem egyenesen felszabadító. Nem a miniszoknya méri az anyaságot — és nem is a társadalom. Hanem az, ahogyan szeretünk, és ahogyan önmagunk maradunk.

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!