Ennek megfelelően minden évben alapvető kötelességünk, hogy bizonyos szűrővizsgálatokra ellátogassunk, melyek egyaránt jelenthetik mellünk időszakos vizsgálatát, illetve méhünk és petefészkeink átfogó ellenőrzését is.
Sajnos olykor az ember elodázza ezeket a rendszeres orvosi látogatásokat. Baj esetén pedig sokan nem mindig időben ismerik fel az egyes tüneteket, amik komoly nőgyógyászati problémák kialakulásához is vezethetnek. Tény, hogy a nőgyógyászati vizsgálat nem a legkellemesebb program, amit az ember lánya el tud képzelni magának, de nagyon fontos a folyamatos szűrés, hogy az egyes betegségeket kiküszöböljük, ha pedig már felütötték a fejüket, meggyógyítsuk. Például a miómát.
Mi is az a mióma?
A mióma egy olyan elváltozás, melyet akár egy rutinszerű kontrollvizsgálat során is felfedezhet a szakorvos. A méh jóindulatú daganatos elváltozása a méh simaizomszövetén keletkezik. A daganat mérete páciensenként változhat, így a nagyon aprótól egészen a dinnye nagyságúig bármilyen nagyságot ölthet. Olvass még a témában
Elemzed az érzéseidet, ahelyett hogy megélnéd őket? A pszichológia szerint ez egyfajta védekezés
Feladtam, vagy csak rugalmasan alkalmazkodtam? Így válts nézőpontot
Introvertált vagy? Erre a 6 dologra van szükséged otthon – lakberendezők és kutatások szerint
A nőknek még mindig szégyellniük kell magukat azért, mert van testük?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






