Új erőre kaptak a munkaellenes mozgalmak
Miután emberek tömegei kénytelenek voltak a bezárások miatt otthonról dolgozni, bebizonyosodott, hogy működőképes a dolog. Ezért több cég a nyitás után is megtartotta a rendszert, amely sok munkavállalónak kényelmesebb, a munkáltatónak pedig költséghatékony. Ugyanakkor a járvány sok munkavállalóra tett nagyobb terhet. Vannak, akik nem csak a könnyített munkamorált fedezték vagy épp ellenkezőleg, a túlterheltséget, hanem egyenesen a munka nélkül való létet.
Amerikában a munkaellenes mozgalmak már 2013 óta léteznek, de az utóbbi években lett igazán sok hívük. Tavaly közel ötmillió ember mondott fel munkahelyén az USA-ban, hiszen a megváltozott helyzet lehetőséget adott arra, hogy átgondolják a munkájukhoz és munkahelyükhöz fűződő viszonyukat. A mozgalom hívei nagyon hasonló problémákat fedeztek fel munkavégzésük során.
Alacsony fizetések, rossz munkakörülmények, kevés megbecsülés és korai kiégés jellemzi az embereket, akik változtatni szeretnének.
A fizikai fáradtághoz mindig társul a lelki kimerültség is, amely kizárólag pihenéssel kompenzálható. Az ember hajlamos magát a munkája, pozíciója által meghatározni. A pandémia alatt mindenkinek alkalma nyílt megtapasztalni a munka nélküli vagy kevesebb munkával járó életet. Sokan felfedezték: nem csak a munkájuk által tudják magukat kifejezni, nem annyiból áll az életük, hogy dolgoznak. Olvass még a témában
Nagyon csúnya dolgok történhetnek, ha túl sokszor dörzsölöd a szemeidet
Ennyi műanyag lehet az agyadban – Képes lehet befolyásolni a gondolkodásodat?
Gyakran tapasztalod? – Ez lehet az oka, ha minden csoportban kívülállónak érzed magad
Így csábíthatod el a hónap szülötteit, az Oroszlán jegyű férfiakat

A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






