Nem munkából áll az élet! Egyre kevésbé akarnak (ennyit) dolgozni az emberek

Nem munkából áll az élet! Egyre kevésbé akarnak (ennyit) dolgozni az emberek

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Nem munkából áll az élet! Egyre kevésbé akarnak (ennyit) dolgozni az emberek

A koronavírus alapjaiban változtatta meg a munkához való viszonyulásunkat is. Új értelmet nyert a home office és a munkaellenes mozgalmaknak is egyre több híve van. Most akkor ne dolgozzunk?

Új erőre kaptak a munkaellenes mozgalmak

Miután emberek tömegei kénytelenek voltak a bezárások miatt otthonról dolgozni, bebizonyosodott, hogy működőképes a dolog. Ezért több cég a nyitás után is megtartotta a rendszert, amely sok munkavállalónak kényelmesebb, a munkáltatónak pedig költséghatékony. Ugyanakkor a járvány sok munkavállalóra tett nagyobb terhet. Vannak, akik nem csak a könnyített munkamorált fedezték vagy épp ellenkezőleg, a túlterheltséget, hanem egyenesen a munka nélkül való létet.

Amerikában a munkaellenes mozgalmak már 2013 óta léteznek, de az utóbbi években lett igazán sok hívük. Tavaly közel ötmillió ember mondott fel munkahelyén az USA-ban, hiszen a megváltozott helyzet lehetőséget adott arra, hogy átgondolják a munkájukhoz és munkahelyükhöz fűződő viszonyukat. A mozgalom hívei nagyon hasonló problémákat fedeztek fel munkavégzésük során.

Alacsony fizetések, rossz munkakörülmények, kevés megbecsülés és korai kiégés jellemzi az embereket, akik változtatni szeretnének.

A fizikai fáradtághoz mindig társul a lelki kimerültség is, amely kizárólag pihenéssel kompenzálható. Az ember hajlamos magát a munkája, pozíciója által meghatározni. A pandémia alatt mindenkinek alkalma nyílt megtapasztalni a munka nélküli vagy kevesebb munkával járó életet. Sokan felfedezték: nem csak a munkájuk által tudják magukat kifejezni, nem annyiból áll az életük, hogy dolgoznak.

FG Trade/istockphotos.com

Mit akarnak valójában a mozgalom támogatói?

Egyeseknek már az is elég lenne, ha több fizetést, nagyobb megbecsülést kapnának, sokan hívei a négynapos munkahétnek és az alapjövedelem bevezetésének. A csökkentett munkaidő kapcsán több országban már történtek kísérletek, de a már említett home office vagy a hibrid megoldás – részben otthonról dolgozni – is segítség lehet.

Nem feltétlen arról van szó tehát, hogy tömegek nem akarnak egyáltalán dolgozni, épp csak előtérbe kerültek problémák, amelyeken változtatnának, illetve szeretnének nagyobb szabadságot, több énidőt maguknak.

Felmérések mutatják, hogy a megfelelő munkaviszonyok, a megbecsültség, az emberibb munkakörülmények, a barátságos munkakörnyezet hiányzik az emberek többségének. Egyre kevesebben érzik céljuknak, hogy agyonhajszolják magukat a pénz és karrier érdekében, nem akarnak munkamániás világban élni és kizárólag a pénz felhalmozásán fáradozni, miközben az élet észrevétlenül elsuhan mellettük.

VIDEO A legnyugodtabb kutyafajták

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!