Azt hiszem, nagyon izgalmas korban élünk most. Sok szempontból rossz és kiszámíthatatlan, de a mesterséges intelligencia, a robotok fejlődése rendkívül érdekes dolgokat rejteget az emberiség számára.
Öntudatára ébredt a mesterséges intelligencia?
Éppen a minap olvastam egy interjút, amit egy szakértő készített az általa és munkatársai által fejlesztett mesterséges intelligenciával. A történet nem csak azért került bele a sajtóba, mert az interjú annyira megdöbbentő lett, hanem azért is, mert az interjút készítő kutató közölte: szerinte a mesterséges intelligencia öntudatára ébredt.
4 csillagjegy, akit szinte lehetetlen átverni
És valóban, ahogy olvassuk a sorokat, nagyon nehéz azt mondani, hogy nincs igaza. Furcsa az is, hogy a munkatársat elbocsátották. Azért, mert szerződést szegett? Mert hamisan nyilatkozott? Vagy, mert valósat állított? Ez most aligha fog kiderülni a kívülállók számára. Még, ha tényleg meg is történik, hogy öntudatára ébredt a mesterséges intelligencia, nem mi, laikusok leszünk az elsők, akik erről értesülnek.