A palota története
Egy amerikai biztosító társaság adott megbízást Hauszmann Alajosnak a tervezésre. 1894 októberében nyílt meg a négyemeletes palota, és annak földszintjén a kávéház. Az épületet díszítő 14 faunt Senyey Károly készítette.
Az épület 2001-ben került ki az állami tulajdonból. Egy olasz cég vette meg az épületet, majd fel is újította azt. 2006-ban nyílt meg a 107 szobás luxus szálloda és a korhű New York kávéház.
Művészeti társaságok
A kávézóhoz fűződik a Pest Napló, és ide jártak a nyugatosok is Heltai Jenő, Ignotius és Ady Endre is, akik egy ideig itt szerkesztették a folyóiratot. Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes is itt alkotott egy ideig.
Ide köthető a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre, akiknek vezetője Szinyei Merse Pál volt. Kiállításoknak is helyet adott ez a hely. A közeli színházak társulatai itt tartották a premier- és jubileumi bankettjüket. Egyszóval volt élet, nem is akármilyen…
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






