Kellemes pillanata a társasági életünknek a barátokkal, rokonokkal való találkozás bármely formája. Lehet ez egy közös kávé, egy délutáni tea otthonunkban vagy épp egy éttermi vacsora. Ahhoz hogy társasági életünk valóban harmonikusan működjön, közkedvelt vendégek lehessünk – olyanok akiket mi magunk is szívesen vendégül látnánk otthonunk négy fala között – érdemes betartani néhány alapszabályt.
Talán a legáltalánosabb hiba, hogy túl hosszúra nyúlik egy-egy találkozó. Mindez a minőség rovására mehet, mikor egyfajta fáradtságérzet önt el bennünket egy találka után. Egész egyszerűen túlléptük az optimális időtartamot. Elfecsérelve azt a kellemes érzést mikor szeretnénk viszontlátni valakit.
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Felejthetetlen szenvedély: 6 csillagjegy-páros, akiknél sosem hűl ki a láng
1/3 Közös kávézás
A leggyakoribb és a leggyorsabb kapcsolatfenntartási mód egy „közös kávé”. Mit is jelent ez valójában? Először is megfelelő meghívást, időpont- és hely tekintetében. Ha tudom, hogy a barátnőm a város másik végén dolgozik délután 17.00 óráig és tömegközlekedést használ, nem fogom 16.00 órára meghívni kávézni egy városon kívüli trendi kis kávézóba, csak azért mert nekem az lenne kényelmes és a kávé is olyan finom azon a helyen.
Választhatom a szombat délelőttöt, egy gyalog is könnyen megközelíthető kávézóban vagy javasolhatok egy munka utáni időpontot az munkahelye közelében. Mindezt időben, egy kávé esetén néhány nappal az esemény előtt illik egyeztetni. Pontosságom és kedvességem lesz az ajándékom a másik fél számára. A közös kávé időtartama 30 perc. Ez az az ideális időintervallum mely szintóniában van az alkalommal. Ha több időt szeretnénk közösen tölteni, már nem egy kávéról van szó.
2/3 Közös étkezés
A hétköznapi közös ebéd is közkedvelt találkozási forma. Olykor a munka része, még máskor egy rég nem látott barátnővel való időoptimalizáló találkáról is szólhat. Amennyiben éttermi, otthonon kívüli színhelyen zajlik a találkozó, az ajándék nem helytálló.
Időtartama körülbelül egy óra hossza. Ha a közös vasárnapi ebédről van szó otthonunkban, vagy mint vendég veszünk részt egy hasonló közös étkezésen, változnak a szabályok. Elengedhetetlen az ajándék a vendéglátók felé. Két fő típusa létezik: az előre egyeztetett (én viszem az édességet, a kedvenc borodat szereztem be) és a nem egyeztetett. E második esetben tökéletes lehet egy doboz csokoládé, egy könyv a vendéglátómnak, ha ismerem az ízlését.
Ahol gyerekek vannak feltétlenül gondoskodjunk valamilyen apróságról nekik is. Az vendégség időtartama maximum két-három óra ebben az esetben, ezentúl már udvariatlanság lenne kihasználni a vendéglátónk kedvességét. Léteznek olyan trükkök, melyek a nem távozó vendégeknek is egyértelműen jelzik a távozás idejét, de ez már egy újabb írást érdemel!
Az angolok tradicionális tea délutánja, modern küllemben. A meghívás napokkal az esemény előtt történik, pontosan feltüntetve az időpontot, a helyet és az apropót. Lehet egy meghívottról vagy többről is szó. Ez még mindig az a típusú esemény ahová vendégként nem viszünk ajándékot.
Körülbelül egy órán keresztül fog tartani a délutáni teázás, ahol minőségi teafüvek, édes keksz (a vendéglátó készítheti saját maga, de tökéletes lesz a cukrász termék is, a bolti zacskós édességeket hagyjuk meg más alkalmakra), néhány miniszendvics minden felesleges extra nélkül.
Az egy óra elteltével minden szabadkozás nélkül a vendég megköszöni a vendéglátást és távozik. Egy sms, egy telefonhívás másnap kedves gesztus lehet, lehetőséget nyújt a kellemes együtt töltött percek felidézésre.