Több kutatás ugyanis kimondta, hogy képességeinknek csupán 2%-t használjuk, és ez hatalmas akaraterővel, valamint rendszeres gyakorlással fejleszthető. Fontos hozzátenni, hogy ehhez nem muszáj, hogy valaki hívő ember legyen, illetve teljesen mindegy, hogy milyen valláshoz tartozik az illető, mivel ez ugyanolyan jól elsajátítható, mint például a jobb féltekés rajzolás.
Az agykontroll lényege, hogy különböző gyakorlatokkal, módszerekkel (pl. relaxációval, különböző lazító gyakorlatokkal) uralkodni tudjunk elménk felett, ezáltal befolyással lehetünk szervezetünk működésére is. Természetesen nem úgy működik, hogy egyik napról a másikra szinte mágikus képességekkel fogunk rendelkezni, hanem ki-ki a saját tempójában halad, viszont mindenkinek sok gyakorlást igényel.
Mi mindenben segíthet az agykontroll? Olvass még a témában
Rákényszerítettem magam, hogy unatkozzak, és meglepően jó dolgok származtak belőle
„A fiúk már csak ilyenek…” – fiús anyaként látom, hol rontjuk el a gyerekek nevelését, aminek később mindenki issza a levét
Ezt hozza 2026. augusztus 18. a numerológia szerint: engedd el, ami már nem szolgál
„Fel akart jönni, de nemet mondtam. Évekkel később láttam a körözési fotóját” – 3 eset, amikor a megérzés mentett meg valakit
fájdalom uralása
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






