Azt gondolom, senki sem születik féltékeny típusnak. Ahhoz, hogy kialakuljon bennük ez az állandó aggodalom és félelem, át kell élnünk néhány negatív tapasztalatot (hűtlenséget, hazugságokat), amelyek mély nyomot hagynak rajtunk. Sokszor ezek apróságok, tinédzserkori élmények, amik utólag nem is fontosak, de akkor és ott komolyabb hatással voltak ránk, mint hittük volna.
Én is átéltem néhány ilyen esetet, a félelmeimet pedig magammal cipeltem kapcsolatról kapcsolatra, mígnem eljött az a pont, hogy kifejezetten féltékeny típus lettem. Úgy, hogy még csak fel sem tűnt.
Zavart, hogy mégis ki az a lány, aki a profilképe alatt írogat a barátomnak, mégis ki miatt pittyen a telefonja hajnali 2-kor, és mit csinálhat, amikor a haverokkal leugranak hétvégére a Balatonra.
Voltak alaptalan félelmeim, de a baj, hogy voltak megalapozottak is. Ha pedig utóbbiból kijut egy pár, még nehezebb leküzdeni a féltékenységet. Két kapcsolatom is ráment, mire megtanultam, hogyan tartsam kordában a zöld szemű szörnyet, és most megosztom veled azt a három módszert, ami neked is segíteni fog! Olvass még a témában
„Nem főznek, nem akarnak gyereket, nem jó nekik semmi” – A mai férfiak miért utálják a nőket?
„A kolléganőm kedves volt és rájöttem, hogy a csajom toxikus” – Férfiak, mikor jöttetek rá, hogy nem boldog kapcsolatban éltek?
Ez mutatja nálad, ha elmúlt a szerelem a csillagjegyed szerint
Közel sem volt hagyományos, de nem kérhettem volna ennél csodálatosabb lánybúcsút
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






