Rengeteg szálon összefonódott az életetek
Persze, ez még önmagában nem elég, de egyértelműen megerősíti azt a tényt, hogy hideg fejjel kell újra átgondolnotok mindent. Sosem késő nemet mondani egy párkapcsolatra, de ugyanígy nem késő úgy gondolkozni, hogy még egy esélyt adtok magatoknak.
Ha rengeteget szinten összefonódott az életetek – gyerekek, közös vállalkozás, közös otthon – akkor nagyon is érdemes harcolni a kapcsolatotokért.
Nem csak azért, mert az osztozkodás senkinek sem jó, hanem azért is, mert ha egyszer annyira jól működtetek, hogy egy teljes életet felépítettetek magatok köré, akkor célszerű lenne felgöngyölíteni a szálakat, és kideríteni, hol futott zátonyra a kapcsolatotok, illetve tudjátok-e orvosolni a helyzetet. Olvass még a témában
Egy este összejöttünk a lakótársammal – másnap úgy tettünk, mintha semmi sem történt volna
Ezért ismerkedsz nehezen a születési hónapod szerint
„Megláttam, milyen pornót néz, és megértettem, miért nem akar szexelni velem” – Ezért halt el a vágy ezekben a házasságokban
„Kedvencből egycsapásra idegen lettem” – a férjed családja nem a te családod
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






