5 lecke Ralph Waldo Emersontól, ami segíthet jobban helyt állnod a világban

Címlap / Életmód / Lélek / 5 lecke Ralph Waldo Emersontól, ami...

5 lecke Ralph Waldo Emersontól, ami segíthet jobban helyt állnod a világban

A 19. században élt filozófus és költő az egyik fő alakja volt az amerikai transzcendentalista mozgalomnak, ami azt hirdette, hogy az ember belső természete jó, és az igazságot nem kívül, hanem önmagunkban találjuk meg. De hogy mit is jelenthet ez az elgondolás a mai világban? Íme 5 lecke tőle, ami számodra is nagyon értékes lehet; hozzásegíthet ahhoz, hogy ne csak túlélj a világban, hanem kiteljesedj benne!

5 apróság a fürdőszobában, amit minden vendég azonnal kiszúr

Legyen fontos a belső önállóságod és a hitelességed

„Az ember félénk és mentegetőző; többé már nem áll egyenesen; azt, hogy „én gondolom”, „én vagyok”, már nem meri kimondani, inkább idézi valamelyik szentet vagy bölcset. Szégyenkezik még egy fűszál vagy egy nyíló rózsa előtt is.”

Emerson úgy vélte, az emberek túlságosan is hajlamosak mások tekintélyére támaszkodni – nem mernek saját véleményt megfogalmazni, hanem inkább híres gondolkodókat idéznek, mintha csak rajtuk keresztül lenne joguk gondolkodni. Ez a félénkség, ez az „alázatos” viselkedés az emberi lélek elgyengülésének jele. Hogy a te esetedben ne így legyen, sose hagyd magad eltávolodni a saját természetedtől és a belső igazságodtól, merj hiteles lenni és önmagad adni!

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/5
Következő»
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Pénzügyi áttörés ősszel: így áll a 12 csillagjegy sorrendje
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.