Életem első albérlete egy pirinyó, omladozó kislakás volt. A szülői házból költöztem oda és ugyan nem volt egy kifejezett lakosztály, én mégis szerettem, mert újdonsült függetlenségem jelképezte. Amit az ott töltött pár év alatt tanultam, azóta is hasznosítom az életben.
Nem olyan nagy dolog, hogy a nappaliban van az ágy
Egy minigarzonban ugyanabban a helységben alszik, eszik és él az ember, amihez meglepően gyorsan hozzá is szokik. Az egyetlen fontos dolog ezzel kapcsolatban az, hogy az ágyat minden reggel be kell vetni. Ez elengedhetetlen, mert ugyan csak pár mozdulat az egész, de este jó érzés arra hazamenni, hogy egy szépen vetett ágy várja az embert.
A kevesebb több
Szeretek lakás-átalakító műsorokat nézni és mindig forgatom a szemem, mikor az amerikai lakberendező egy 5×5-os, tehát 25 négyzetméteres helyiségben (!) magyarázza, hogy ugyan kicsi a hely hálószobának, de megoldják. Nekem az egész kis birodalmam volt 25 négyzetméter és boldog voltam benne.
Nem érkeztem nagyon sok holmival, de fél év után elkezdett szűkös lenni a szekrény a ruháimnak, a teakonyha a konyhai eszközöknek és alig volt szabad felület a polcokon, amiket lelkesen – de annál kevesebb szakértelemmel – összeválogatott dekortárgyak „díszítettek”.
Tartottam egy nagy selejtezést és a lakással együtt lélegeztem fel. Megfogadtam, hogy nem fogom kinőni többet a szekrényeket, ha veszek valamit, akkor meg is szabadulok valami mástól. Ezt a szabályt azóta is betartom és mindenkinek ajánlom, mert megelőzi a gyűjtögetést.
