Szinte észrevétlenül irányít
Talán ez idáig nem tudatosult benned, de rendszerint ő hozza a kapcsolatotok „szabályait”. Ő dönt a programok legjaváról, és ahelyett, hogy megbeszélné veled a terveit, kész tények elé állít.
Ezzel szemben tőled elvárja, hogy előre tájékoztasd, mielőtt valamire igent mondasz, hiszen lehet, hogy az adott időpontra neki már más tervei voltak, és elvárja, hogy soha semmilyen körülmények közt ne húzd keresztbe a számításait.
Természetes, hogy egyeztetünk és kommunikálunk a párunkkal, ahogy az is elvárható, hogy a komolyabb programokat illetően előre megbeszéljük a lehetőségeket. De ez a rendszer csak akkor működik normálisan, ha mindkét fél figyelembe veszi a másik életét, ellenkező esetben manipulálásról és önzőségről beszélhetünk. Olvass még a témában
„Akkor döbbentem rá, hogy elvesztettem a legjobb barátomat” – Férfiak, akik megbánták, hogy elváltak
„Minél zaklatottabb vagyok, a férjem annál inkább semmibe vesz” – ez nem ritka dinamika, de mi az oka?
„A kolléganőm kedves volt és rájöttem, hogy a csajom toxikus” – Férfiak, mikor jöttetek rá, hogy nem boldog kapcsolatban éltek?
„Nem, mert néz a kutyád.” – Férfiak mesélik el, miért nem szexelt velük a barátnő
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






