Az idei Pride hangulata más volt, mint a korábbiaké. Míg tavaly már tényleg inkább egyfajta utcabálnak érződött az esemény, ahová végül az utolsó pillanatba csatlakoztunk be, idén szilárd elhatározás volt bennem, hogy bármi is történjen, ott kell majd lennem. Akkor is, ha idén nem egy nyári programként, hanem gombóccal a torkomban gondoltam a Pride napjára.
Idén nagyon más hangulata volt a Pride előtti napoknak. A közbeszéd, a politikai klíma, a nyilvánosság légköre – minden sűrűbbé vált. Mintha nehezebb lenne most szabadon szeretni. Nehezebb lenne kimondani, hogy „itt vagyok”. És én is, aki már annyi meneten ott voltam, most valahogy féltem. Féltem attól, hogy mi lesz a Pride-on, hogy mit engednek majd, és mit engednek ránk. De minden alkalommal, amikor befészkelte magát a fejembe a gondolat, hogy talán nem kellene kimenni, arra gondoltam: túlságosan félek ahhoz, hogy most megijedjek. Mert bármi, ami most történhet, kevésbé ijesztő, mint az a gondolat, hogy egyszer majd tényleg elfogy a szabadság.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
