Hogyan is jött ki a hatos az előttünk álló évre?
Amikor az éveket elemzik a számmisztikában, akkor mindig összeadják a számokat egészen addig, míg végül egyjegyű számot nem kapnak. 2021 száma az 5 volt, 2022-nek viszont már a 6 jutott: 2+0+2+2 = 6
A számokat 1-9 között úgy kell elképzelnünk a számmisztika szerint, mint egy testreszabott feladatsort. Az 1-es a tiszta lap, az új kezdet, amikor nagyon sok mindent elölről kell kezdenünk. A feladatok az évek múlásával változnak és egy ideig egyre keményebbek lesznek. Az 5-ös szám általában a fordulópont, hiszen ebben az évben jutunk túl a teendők felén, már közelebb állunk a 9-hez, mint az 1-hez.
Általában a 4-es és az 5-ös számmal bíró évek nagyon nehezek és kemények, ez pedig kifejezetten bejött az elmúlt évtizedben. 2020-ban a bolygót teljesen felforgatta a világjárvány és ebben az évben is nyögjük a következményeit, miközben még távolról sem mondhatunk neki búcsút. Olvass még a témában
Azonban a 6-os, azaz az előttünk álló év már egy kicsit derűsebb képet fest elénk – ám ebből nem mindenki fog részesülni.







