2020 a trendforduló és a hullámvasutazás éve volt a lakáspiacon

Címlap / Életmód / 2020 a trendforduló és a hullámvasutazás...

2020 a trendforduló és a hullámvasutazás éve volt a lakáspiacon

Így alakultak az árak

Az ingatlan.com adatai szerint az idei árcsökkenés majdnem minden településméretre jellemző volt. Akik idén adták el a fővárosi lakásaikat, azok a járvány magyarországi megjelenése előtt, februárban négyzetméterenként átlagosan 722 ezer forintos árat kaptak, akik pedig decemberben, azok 681 ezer forintot. Az ingatlanhirdetési portál adatai alapján 6 százalékkal ment lejjebb az magánszemélyek által eladott lakások négyzetméterára egy év alatt. 

5 apróság a fürdőszobában, amit minden vendég azonnal kiszúr

A többi városban is 6,4 százalékkal, 367 ezerről 343 ezer forintra mérséklődött a négyzetméterár február óta. A községekben pedig 2,6 százalékkal 203 ezer forintra. Egyedüli kivételnek a megyei jogú városok számítanak, ahol 4,2 százalékkal 379 ezer forintra nőttek az átlagos eladási négyzetméterárak az ingatlan.com adatai szerint. „Továbbra is igaz tehát a trend miszerint a lakáspiac motorja a regionális központként is működő nagyvárosokba költözött.” – fogalmazott Balogh László

ingatlan.com

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.