Selena Gomez
Selena Gomez nemcsak a szívfájdalmait, hanem egészségügyi nehézségeit is a nyilvánosság előtt élte meg – és egy alkalommal azt mondta, úgy érzi, hogy személyes élményeinek dalokba öntése nemcsak neki tesz jót, hanem a rajongóinak is sokat adhat.
„Ott ülsz, beszélgetsz másokkal arról, min mész keresztül, és közben azon gondolkodsz: „Hogyan tudnánk ezzel hatni valakire? Hogyan lehetne ebből egy nagyszerű dal? Hogyan tudnának mások kapcsolódni hozzá?”” – mesélte egy, a Radio Disney-nek adott interjúban. Olvass még a témában
Ha ebben a hónapban születtél, először mindig valaki lelkébe szeretsz bele
Mondjuk ki: a felnőttek sokszor hülyék – és ezért nem nevelem a lányom arra, hogy csak a kora miatt tiszteljen valakit
„Nem jövök be a pasiknak, akik nekem tetszenek” – Hányszor voltál a Halo-effektus áldozata?
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
Elmondása szerint a testi-lelki egyensúly mindig elsődleges számára, akár dalszövegírásról, akár a mindennapi életről van szó. „Először azt akartam biztosítani, hogy az életem kiegyensúlyozott, boldog és egészséges legyen” – tette hozzá. „Jónak kell lenned magadhoz, és törődnöd kell önmagaddal. Ezt szoktam hangsúlyozni, ez az, amit mindig képviselek. Ez a legfontosabb.”
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






