Hogyan tudod irányítani?
Az igazi éles helyzetekben nem lehet, de a kezdeti testi és érzelmi megnyilvánulás után már lehet rá hatásunk. Célt érhetsz egy jól irányított testi jelzéssel, vagyis mivel alapból is megváltozik a testbeszéded egy vonzó ember láttán, erre még bőven rápakolhatsz egy lapáttal, ha éppen az a cél. Hódítás során például kifejezetten szexi látni egy nőt kibontakozni testbeszéd terén. A kisugárzásod ilyenkor valósággal ragyog, testbeszéddel pedig rásegíthetsz, hogy ez még csillogóbb legyen.
Legjobb, ha ezt nem tudatosan irányítod, csak egyszerűen sodródsz az árral, viszont jeleket adhatsz a másik számára, hogy zöld lámpát kapott.
Mindez köthető a kémiához is, ahhoz a megmagyarázhatatlan kapocshoz, ami két embert annyira össze tud kötni. Örök kérdés, hogy párválasztás során a nyugalmat keressük, vagy ezt a felzaklatott állapotot. A helyzet az, hogy aki ilyen szinten kibillent minket a nyugalmi állapotunkból, jellemzően az élet minden területén hajlamos lesz erre, de ezzel együtt olyan izgalmakat is tapasztalhatunk, melyeket kár lenne kihagynunk.
Következő cikkünkEz a valódi oka, amiért fiatalabb nőt kerestem. 10 férfi válaszolMiért megszokott és elfogadott, hogy egy középkorú férfi huszonéves nővel van, amikor fordított esetben ezen megrökönyödik a társadalom? Férfiakat kérdeztünk és akadtak meglepő válaszok.Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






