Bizonyított: megváltozik a kisugárzásunk, ha vonzó emberek társaságában vagyunk

Bizonyított: megváltozik a kisugárzásunk, ha vonzó emberek társaságában vagyunk

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Bizonyított: megváltozik a kisugárzásunk, ha vonzó emberek társaságában vagyunk

Szavak nélkül

A testbeszéd egy közvetítő csatorna testünk és lelkünk között. Aki erre különösen fogékony, képes pillanatok alatt megfejteni másokat úgy, hogy gyakorlatilag egy szót nem váltottak. A testbeszéd része a lopott pillantások is, aminek sokszor szintén nem vagyunk tudatában.

Egy számunkra vonzó emberen sokkal több ideig legeltetjük tekintetünket, sőt van, amikor akarva sem tudnánk másra nézni.

Ezt nyilván figyelmünk tárgya is érzékeli, kölcsönös szimpátia esetén pedig könyvelhető a folytatás. Testünk további jeleket küld a nagyvilágba, ez pedig a két lélek találkozását bizonyítja. Eleinte nyilván a külsődleges dolgok fognak meg valakiben, első ránézés után akár már jelezhet testünk, hogy valaki érdekel. Egy nézésben sokszor több érzelem van, mint ezer szóban, ezért is szeretünk elveszni azok szemében, akik iránt vonzalmat táplálunk.

Victoria Strelka_ph/pexels.com

Kisugárzás és kivirágzás

Kisugárzásunk egy láthatatlan réteg, ami mindig körbevesz minket. Pozitív és negatív kisugárzásunk is lehet, ezt mindig adott pillanatunk határozza meg. Azonban ezt nagyban befolyásolják a minket körülvevő emberek. Főleg olyanok, akikhez különösképp vonzódunk. Mert a közelükben a kisugárzásunk is kivirágzik.

Szintén irányíthatatlan módon működik, nem is érdemes az okokat kutatnunk. Mindez ahhoz segít hozzá bennünket, hogy megtaláljuk azokat, akik tökéletesen passzolnak hozzánk, akik mellett jól érezhetjük magunkat. A férfiak kifejezetten szeretik érezni ezeket a női energiákat, sőt élvezik, ha egy nő testbeszéde és kisugárzása a szemük előtt változik. 

Izgalom mindkét félnek

Mindkét fél számára izgalmas a másik kisugárzását és testbeszédét megtapasztalni. Utóbbit a férfiak nagyon jól tudják használni csábítás során, hiszen egy igazi férfi ki meri mutatni szimpátiáját egy nő felé. Sokszor feldobhat egy párkapcsolatot is, ha dolgozunk az egymás iránti vonzalmon. Teljesen más energiák szabadulnak fel, ha kívánjuk a partnerünket és természetesen ő is minket. Megváltozik nem csak az ő, de a saját kisugárzásunk is. De akár ez villamcsapásszerűen is lecsaphat életünkben. Történhet ez az utcán sétálva, egy idegen láttán. Ne hagyd elveszni a lehetőségeket, mert ezek mind esélyek arra, hogy valakivel egy nagyszerű dolgot éljetek át.

Ron Lach/pexels.com

Hogyan tudod irányítani?

Az igazi éles helyzetekben nem lehet, de a kezdeti testi és érzelmi megnyilvánulás után már lehet rá hatásunk. Célt érhetsz egy jól irányított testi jelzéssel, vagyis mivel alapból is megváltozik a testbeszéded egy vonzó ember láttán, erre még bőven rápakolhatsz egy lapáttal, ha éppen az a cél. Hódítás során például kifejezetten szexi látni egy nőt kibontakozni testbeszéd terén. A kisugárzásod ilyenkor valósággal ragyog, testbeszéddel pedig rásegíthetsz, hogy ez még csillogóbb legyen.

Legjobb, ha ezt nem tudatosan irányítod, csak egyszerűen sodródsz az árral, viszont jeleket adhatsz a másik számára, hogy zöld lámpát kapott.

Mindez köthető a kémiához is, ahhoz a megmagyarázhatatlan kapocshoz, ami két embert annyira össze tud kötni. Örök kérdés, hogy párválasztás során a nyugalmat keressük, vagy ezt a felzaklatott állapotot. A helyzet az, hogy aki ilyen szinten kibillent minket a nyugalmi állapotunkból, jellemzően az élet minden területén hajlamos lesz erre, de ezzel együtt olyan izgalmakat is tapasztalhatunk, melyeket kár lenne kihagynunk.

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást