Bár nem vagyok kifejezetten nagy kávérajongó, időnként jól esik meginni egy csészével, amikor pedig napközben fáradt vagyok, legtöbbször szintén a kávéhoz fordulok egy kis plusz energiáért. Idehaza sokan viszont el sem tudnák képzelni, hogy akár egyetlen napot is eltöltsenek kávé nélkül, de persze olyanok is bőven akadnak, akik legtöbbször inkább más italokat választanak. Na de mi a helyzet azokkal, akik mögött már igazán sok szép évtized van, sőt a világ leghosszabb életű embereinek számítanak?
2/6 Nicoya-félsziget, Costa Rica
Costa Rica a világ egyik legnagyobb kávétermelő országa, így egyáltalán nem meglepő az sem, hogy az ott élők átlagosan nagyobb mennyiségben fogyasztanak kávét. Akár egész nap is hajlamosak kortyolgatni, fontos azonban, hogy nagyon gyenge főzetről van szó. A kék zónába tartozó Nicoyában pedig a kávé azon túl, hogy egyfajta nemzeti ital, de ebéd után a plusz energia mellett például az emésztés megkönnyítése érdekében is előszeretettel fogyasztják.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!