Kevesen tudják, de ha nyelvtörténeti szempontból vizsgáljuk a dolgot, a nők nem is lehetnek vikingek. Az óskandináv „vikingar” szó azokra a férfiakra vonatkozik, akik hosszú hajóikkal Skandinávia partjaitól indulva eljutottak olyan távoli helyekre, mint Nagy-Britannia, Európa, Oroszország és Észak-Amerika.
Kik voltak valójában a viking nők?
A vikingek ádáz harcosként és brutális portyázóként váltak hírhedtté, napjankban is ezt a képet erősíti velük kapcsolatban a média. Valójában ügyes kereskedők is voltak, városokat alapítottak (például Dublin), és maradandó hatással voltak azon népek nyelvére és kultúrájára, ahol hajóik partra szálltak.
A viking legendák szinte csak férfiakról szólnak, ám a legfrissebb DNS vizsgálatok szerint számos skandináv nő is csatlakozott a harcos hódítókhoz, vélhetően férjeik oldalán. Nem is csoda, hiszen a vikingek a korábban lakatlan területeken, például Izlandon is megvetették a lábukat. A skandináv nők nélkül azonban nem tudták volna benépesíteni ezeket a területeket. Olvass még a témában
A viking nők kulcsfontosságúak voltak az új települések életének megszervezésében.
Ahogy ez a korabeli civilizációkban természetes volt, a viking kor társadalmát is alapvetően a férfiak uralták. Vadásztak, harcoltak, kereskedtek és földet műveltek, míg a nők élete a főzés, az otthonról való gondoskodás és a gyermeknevelés körül összpontosult. A régészek által talált viking temetkezések többsége ezeket a hagyományos nemi szerepeket tükrözi. A férfiakat általában fegyvereikkel és szerszámaikkal, a nőket pedig háztartási cikkekkel, kézimunkákkal és ékszerekkel temették el.
Fiatalon mentek férjhez
A vikingkori skandináv nőket azonban szokatlan szabadság illette meg ahhoz képest, amit a korabeli nők élvezhettek a világ más részein, ugyanebben a korszakban. A viking asszonyok tulajdonjogot szerezhettek, ezáltal függetlenedhettek a férjüktől vagy a szüleiktől. A nők, vagy inkább lányok, általában 12 és 15 éves koruk között házasodtak meg. A férj kilétéről a családok tárgyaltak, de a lányoknak is volt beleszólásuk.
Ami szinte elképzelhetetlen volt más népeknél, az a vikingeknél a nők alapjoga volt: ha a házasság megromlott, a viking nők kezdeményezhették a válást, sőt visszakövetelhették a hozományukat is, ha házasságuk véget ér.
Ha egy nő válni akart, tanúkat kellett hívnia az otthonába és előttük kellett bejelentenie, hogy felbontja a házasságot. A javak megosztását segítette, hogy már az esküvő előtt szerződésben lefektették a családok, hogy válás esetén hogyan osztják fel a családi vagyont.
