Odaadó anyák és harcos feleségek: a viking nők hihetetlen élete

Odaadó anyák és harcos feleségek: a viking nők hihetetlen élete

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Odaadó anyák és harcos feleségek: a viking nők hihetetlen élete

Kevesen tudják, de ha nyelvtörténeti szempontból vizsgáljuk a dolgot, a nők nem is lehetnek vikingek. Az óskandináv „vikingar” szó azokra a férfiakra vonatkozik, akik hosszú hajóikkal Skandinávia partjaitól indulva eljutottak olyan távoli helyekre, mint Nagy-Britannia, Európa, Oroszország és Észak-Amerika.

Kik voltak valójában a viking nők?

A vikingek ádáz harcosként és brutális portyázóként váltak hírhedtté, napjankban is ezt a képet erősíti velük kapcsolatban a média. Valójában ügyes kereskedők is voltak, városokat alapítottak (például Dublin), és maradandó hatással voltak azon népek nyelvére és kultúrájára, ahol hajóik partra szálltak.

A viking legendák szinte csak férfiakról szólnak, ám a legfrissebb DNS vizsgálatok szerint számos skandináv nő is csatlakozott a harcos hódítókhoz, vélhetően férjeik oldalán. Nem is csoda, hiszen a vikingek a korábban lakatlan területeken, például Izlandon is megvetették a lábukat. A skandináv nők nélkül azonban nem tudták volna benépesíteni ezeket a területeket.

A viking nők kulcsfontosságúak voltak az új települések életének megszervezésében.

Ahogy ez a korabeli civilizációkban természetes volt, a viking kor társadalmát is alapvetően a férfiak uralták. Vadásztak, harcoltak, kereskedtek és földet műveltek, míg a nők élete a főzés, az otthonról való gondoskodás és a gyermeknevelés körül összpontosult. A régészek által talált viking temetkezések többsége ezeket a hagyományos nemi szerepeket tükrözi. A férfiakat általában fegyvereikkel és szerszámaikkal, a nőket pedig háztartási cikkekkel, kézimunkákkal és ékszerekkel temették el.

Stanislav Hubkin/istockphoto.com

Fiatalon mentek férjhez

A vikingkori skandináv nőket azonban szokatlan szabadság illette meg ahhoz képest, amit a korabeli nők élvezhettek a világ más részein, ugyanebben a korszakban. A viking asszonyok tulajdonjogot szerezhettek, ezáltal függetlenedhettek a férjüktől vagy a szüleiktől. A nők, vagy inkább lányok, általában 12 és 15 éves koruk között házasodtak meg. A férj kilétéről a családok tárgyaltak, de a lányoknak is volt beleszólásuk. 

Ami szinte elképzelhetetlen volt más népeknél, az a vikingeknél a nők alapjoga volt: ha a házasság megromlott, a viking nők kezdeményezhették a válást, sőt visszakövetelhették a hozományukat is, ha házasságuk véget ér.

Ha egy nő válni akart, tanúkat kellett hívnia az otthonába és előttük kellett bejelentenie, hogy felbontja a házasságot. A javak megosztását segítette, hogy már az esküvő előtt szerződésben lefektették a családok, hogy válás esetén hogyan osztják fel a családi vagyont. 

A viking nő a férje helyébe léphetett

Bár a férfi volt a ház ura, a nő is aktív szerepet játszott az irányításban. A skandináv nőknek teljes jogkörük volt a háztartásban, különösen akkor, amikor férjük épp távol volt. Ha a férfi meghalt, márpedig ez az életmódjukból adódóan bizony könnyen előfordulhatott, a feleség véglegesen átvette a szerepét. Innentől kezdve egyedül vezette a családi gazdaságot vagy a kereskedelmi vállalkozást. A viking kori Skandináviában sok nőt kulcskarikával temettek el, ami azt jelképezi, hogy háztartásvezető volt és hatalommal rendelkezett.

Néhány viking nő különösen magas státuszba került. Az egyik legismertebb közülük Asa úrnő volt, akinek sírja a viking művészet kimagasló remekműve is egyben, egy pompásan feldíszített, 22 méter hosszú luxushajó. 

Bár viszonylag kevés történelmi feljegyzés említi a nők szerepét a viking háborúkban, azért bőven van bizonyíték arra, hogy a viking nők nem csak odaadó anyák, hanem elszánt harcosok is voltak. A 8. század közepén mintegy háromszáz nő harcolt a brávelliri csatában. Ők is férfinak öltözve léptek a csatatérre, életük nagy részében a kardforgatás művészetét tökéletesítették és más harci készségek elsajátításának szentelték idejüket. 

Harcos szüzek

A legtöbb, amit a viking kor női harcosairól tudunk, irodalmi művekből származik. A „valkűr” néven ismert női harcosok fontos részét képezik az óskandináv irodalomnak. A leírások szerint szárnyas lovakon száguldó gyönyörű védelmező szüzek voltak a valkűrök, akik sisakban, lándzsákkal felfegyverkezve harcoltak.

Tekintettel ezeknek a legendáknak az elterjedtségére, valószínűnek tűnik, hogy a viking társadalomban a nők időnként fegyvert ragadtak és harcoltak. Különösen akkor, ha fenyegetve érezték magukat, családjukat vagy vagyonukat.

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást