6 vészjósló jel, hogy szakítanod kell

6 vészjósló jel, hogy szakítanod kell

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 6 vészjósló jel, hogy szakítanod kell

Sokak szerint már akkor itt az idő a szakításra, ha egyáltalán maga a gondolat felmerült. Ám ez nem mindig ilyen egyszerű, hiszen a legtöbb párkapcsolat sokkal bonyolultabb annál, mint hogy egy szimpla felvetés során véget vessünk neki.

Nincs meg a bizalom

Mindegy, hogy valami miatt elvesztettétek a másik bizalmát, vagy eleve úgy indult a kapcsolatotok, hogy nem hittetek a másik elköteleződésében, ha nem vagytok biztosak a másik hűségében, akkor eleve rossz alapokra építkeztek. 
Nehéz úgy fenntartani egy kapcsolatot, hogy folyamatos kételyek és hazugságok közt éltek. Csak úgy lehet jövője a kapcsolatnak, ha a felek minden körülmények közt megbíznak egymásban és kitartanak egymás mellett.

Nem kapod meg azt, ami adsz

Minden normális emberi kapcsolatnak igénye van rá, hogy időnként visszakapjuk azt, amit adunk.
Legyen szó némi segítségről, vagy éppen a gyengédségről, ha sosem kapsz vissza annyi törődést, amennyire szükséged van, akkor állandóan hiányérzeted lesz.

Több a rossz, mint a jó

Szép dolog, ha ragaszkodsz az együtt töltött, csodás pillanatokhoz, de ha mérlegelsz, vajon mik kerülnek túlsúlyba? A boldog percek, vagy a veszekedések? 
Ne csapd be magadat: ha az utóbbi sokkal jellemzőbb a kapcsolatotokra, akkor nem szenvedélyesek vagyok, hanem egymás mellett élő szeretők, akik lelkileg egyáltalán nem passzolnak össze.

Nem tudtok kompromisszumot kötni

Az együttélés és a boldog kapcsolat alapja a kompromisszumokra való képesség jelenléte.
Érthető módon teljesen kiszipolyoz, ha állandóan te engedsz, neked kell folyton vállalni a kellemetlenségeket, ha azt akarod, hogy béke legyen a kapcsolatotokban. Az igazi szerelem nem ilyen!

Megbántott és nem tudsz megbocsátani

Mindenkinek más a tűréshatára, más az értékrendje. Valaki már azon teljesen kibukik, ha a szerelme flörtölt valakivel, míg mások a nyitott kapcsolatot tartják elfogadhatónak. Nem számít mások véleménye, csak egymásnak kell megfelelnetek, de ha teljesen különbözik az értékrendetek, akkor hamar megbánthatjátok a másikat. 
Ha te vagy a konzervatívabb fél, akkor neked „kell” eltűrnöd olyan dolgokat, amik a lelkedig hatolnak, de ezek nagyon hamar felemésztenek. Ha nem tudsz megbocsátani, lépned kell!

Folyton kibúvót keresel

Talán a szíved már rég tudja azt, amit az eszed még nem. Ha állandóan programot szervezel ahelyett, hogy vele töltsd a szabadidődet, akkor valószínűleg nem fog sokat váratni magára a szakítás sem.
Amikor már nem vágysz arra, hogy minden idődet (vagy legalábbis a szabadidőd túlnyomó részét) vele töltsd, minden bizonnyal rég másfele kalandozol.

Lesz ez még jobb is…

Talán tényleg lesz, de nem akkor, ha semmit sem tesztek a változásért. Megeshet, hogy éppenséggel a szakítás, vagy a szétköltözés fogja ráébreszteni a barátodat, hogy rád van szüksége és hatalmasat hibázott, amikor nem foglalkozott eleget a kapcsolatotokkal. Persze az is lehet, hogy éppenséggel örülni fog, hogy végre szakítottál, mert neki nem volt bátorsága meglépni ezt a lépést… 
Sajnos sosem tudhatod, mi lesz a végkifejlet, de az tény, hogy ha sosem változtatsz, akkor nem is fog semmi változni. Legfeljebb csak mások fognak bábként rángatni a saját életedben, amit pedig neked kellene irányítanod. 

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!