Álom
A válás óta lefogytam húsz kilót, újra eljárok edzeni, horgászni és nem iszom. Rá kellett jönnöm, hogy sosem szerettük egymást igazán, csak a családi és társadalmi elvárások miatt házasodtunk össze és én zabálással és piálással tompítottam magam. Szerintem az exfeleségem is sokkal boldogabb, mióta nem vagyunk együtt, a Facebook fotóin látom, hogy kivirult.
Sokk
Az utolsó két évben már annyit veszekedtünk, hogy simán rábólintottam, amikor közölte, hogy el akar válni. Utána még egy évig együtt éltünk, amíg ment a folyamat – ami simán ment mert mindenben megegyeztünk – és amikor elköltözött, éppen Olaszországban voltam. Hazajöttem és két nap múlva mentünk utoljára a bíróságra, amikor aláírtuk az utolsó papírokat.
Elkísért a kocsimhoz – mert volt még nálam pár holmija, amiket összepakoltam neki – átvette a cuccait és elköszönt. Én addig néztem őt, amíg el nem tűnt az utca végén, majd hazamentem a lakásba – ahol már csak az én dolgaim voltak – és elkezdtem zokogni. Akkor zuhant rám a felismerés, hogy ez ennyi volt, többé nem találkozunk. Hónapokon keresztül voltam depressziós, nem találtam a helyem. Ma már van egy új, csodás feleségem és gyerekeim is, boldog vagyok, de a válásom utáni egy év életem legsötétebb szakasza volt. Olvass még a témában
Siker a munkában, kudarc a szerelemben: A barátnőm mindent tud, mégis mindig rosszul választ
„Évek óta ki nem állhatják egymást” – Boldogtalan párok rossz szokásai, amiket tévesen normálisnak hisznek
„Nem várhatod el, hogy 30 felett ne legyen múltja” – Lehet, hogy te vagy túl válogatós?
„Engedje mindenhova és ne pofázzon vissza” Férfiak undorító kommentjei egy női robot bemutatója alatt
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






