Panka pultos egy szórakozóhelyen
„Amikor először megláttam őt, szerelem volt első látásra, szinte kiment a lábaimból az erő, még sosem éreztem ilyet. Alig akartam elhinni, hogy randira hívott, mert úgy éreztem, más ligában játszunk. Ezzel nem magam szólom le, egyszerűen tény, hogy mivel a barátom egy magas, sármos, jómódú üzletember, természetes, hogy a legszebb lányok udvarolják körül.
Már a kapcsolatunk elején közölte velem, hogy ha egy párt alkotunk, nem tud monogámiát ígérni. Először felháborodtam és rosszul esett, de aztán belegondoltam, hogy nem megbántani akart ezzel, hanem egyszerűen csak őszinte volt, nem árult zsákbamacskát.
Az előző pasijaim is megcsaltak, de ők folyamatosan hazudtak és mindig tagadták. Úgy döntöttem, megpróbálom a barátommal a kapcsolatot így is, mert vesztenivalóm nem volt. Nem bántam meg. Talpig úriember, a tenyerén hordoz és érzem, hogy szeret. Ha meg is csal, nem veszem észre, egyszerűen boldog vagyok. A szex és a szerelem úgyis két különböző dolog és külön is kell őket kezelni.” Olvass még a témában
„Ne igyál, legyél vékony és szerény, de a tetkó tilos!” – Szegény nőként így vonzz be gazdag férjet
„A kolléganőm kedves volt és rájöttem, hogy a csajom toxikus” – Férfiak, mikor jöttetek rá, hogy nem boldog kapcsolatban éltek?
„Minden nap beszéltünk, mégsem engem választott” – érzelmi intimitás elkötelezettség nélkül
„Akkor döbbentem rá, hogy elvesztettem a legjobb barátomat” – Férfiak, akik megbánták, hogy elváltak
Következő cikkünk„Sosem tudod, mikor tűnik el, akit szeretsz” Ilyen érzés egy depresszióssal járniA depresszió olyan érzelmi zavar, amely a szomorúságnál - ami az élet teljesen természetes velejárója - súlyosabb és tartós tüneteket produkál. A depresszióban szenvedők gyakran minden, mások által ésszerűnek tűnő ok nélkül tapasztalhatnak meg lelki szenvedést, szomorúságot, az önbizalom elvesztését vagy letargiát. A…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






