Észrevétlen átmenet a jelenből a jövőbe
Miután kipihentem magam, dél felé vettem az irányt: a tér hirtelen kitágult, és a középkori hangulat szinte észrevétlenül indult átmenetnek a tágasabb, elegánsabb modernitásba. A tizenkilencedik és huszadik századi építészet közé lenyűgöző történelmi jelképek ékelődtek be. Ilyen volt a Plaza de Toros is, amely boltíveivel kívülről leginkább a római Colosseum-ra emlékeztetett – monumentális téglaszerkezete még úgy is lenyűgözött, hogy maga a bikaviadal tőlem nagyon távol áll. Közvetlenül mellette találtam rá az Északi Pályaudvarra (Estación del Norte), ami funkciója mellett is valóságos ékszerdoboza a városnak. Percekig csodáltam a homlokzatát, amit telefaragtak Valencia jelképeivel, a gyönyörű narancsokkal és narancsvirágokkal.
A pályaudvar után a szűk belvárosi utcák végleg átadták a helyüket a monumentális sugárutaknak. Az Avenida del Reino de Valencián haladtam célom felé – itt nem a házak tövében, hanem az út közepén kialakított, széles gyalogos sétányon lépkedhettem. Kétoldalt égig érő, monumentális pálmafák ringatóztak a fejem felett, miközben a századfordulós paloták egyszerre árasztottak trópusi egzotikumot és elegáns európai nagyvárosi hangulatot. Észrevétlenül lépdeltem le a kb. 1 kilométert, és ráfordultam a Művészetek és Tudományok Városára (Ciudad de las Artes y las Ciencias). Santiago Calatrava világhírű épületegyüttese előtt állva olyan érzésem volt, mintha egy sci-fi film díszletei közé, egy teljesen másik bolygóra csöppentem volna.
A sekély medencék vibráló, türkizkék vize és a csontvázszerű, hófehér betonmonumentumok látványa elképesztő kontrasztot alkotott a parkok gondozott zöldjével. Mivel az időm szűkös volt, a múzeumok belső kiállításai helyett a külső építészeti csodák befogadására koncentráltam. A futurisztikus komplexum a régi Turia folyómederben fekszik, amelyet egy korábbi áradás után eltereltek, és egy 9 kilométer hosszú, összefüggő zöld parkká alakítottak. Ez a csodás „zöld folyosó” összeköti a város pontjait, és számomra is a legjobb útvonalnak bizonyult, hogy a természet lágy ölén sétálva visszatérjek a kiindulópontomhoz. Olvass még a témában
Mire a pálmafák hosszú árnyékot vetettek a járdára, a lábamban lévő kilométerek és a telefonomon gyarapodó fotók száma is igazolta: Valencia egyetlen nap alatt is képes rabul ejteni a szíveket. Nem kellett múzeumokban sorban állnom ahhoz, hogy megértsem a város lelkét – elég volt átadni magam a ritmusának. A fárasztó nap után azonnal tudtam: a létező legjobb forgatókönyv az volt, hogy hagytam magam vezetni. Valencia elengedett, de biztos, hogy még visszavár.
Következő cikkünkCalippo, Twister és a legendás robbanócukor: 10 nyalánkság a ’90-es évekből, amire a zsebpénzünket költöttükA családi összejövetelek és a hétvégi ebédek fénypontja egyértelműen a Viennetta volt. Ahogy a kés végigsiklott rajta, a roppanós csokoládélapok jellegzetes hangja után azonnal beindult a nyálelválasztásunk. Nem csupán egy egyszerű desszert volt ez, hanem az ünnepi pillanatok és a közös családi kényeztetés szimbóluma. A…Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
