Idén augusztus egyik utolsó hetét választottunk nyaraláshoz és érezhetően kisebb volt a tömeg a partokon. De nem csak ezért éri meg utószezonban is nyitott szemmel járni!
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/4 Irány a Mediterráneum
...mégpedig bármelyik része! Szeptemberben még egyértelműen meleg az idő, bár a tenger általában pár fokkal hidegebb, legalább a kánikulával ritkábban kell számolni. Sokkal kevesebben látogatnak ide ebben az időszakban, mint akár néhány héttel korábban, és így nagyobb eséllyel beleszippanthattok a helyi kultúrába és persze aktívan kivehetitek részeteket a programokból.
Utóbbiak közé olyanok tartoznak, mint az itthon is népszerű borfesztiválok, de ne feledkezzünk meg az olajbogyó szüretelésről sem, ami szintén aktuális az őszi hónapokban. Ha érdekel a gasztronómia, akkor szerencsés célzottan időpontot választanod és megnézned, milyen fesztiválokat, szüreti túrákat és programokat szerveznek pl. Toszkánában, vagy akár Horvátországban.
2/4 A helyi kultúra felfedezése
A mediterrán országok – valljuk be – nyáron nem annyira alkalmasak kulturális utazásokra. Mire odaérsz az óváros árnyékot adó falaihoz, már háromszor leizzadtál és alig várod, hogy pihenhess egyet egy légkondicionált kávézóban. Az őszi időszak azonban egészen más! Ilyenkor több mint tökéletes az időjárás a városnézéshez, a kulturális örökségek felfedezéséhez és megismeréséhez, nem beszélve a helyi történelemről és szokásokról.
Nincs olyan hosszas sorban állás, és az egész napos kirándulás után még mindig lemehettek a partra, ahol, ha fürdeni nincs is kedvetek, azért gyönyörködhettek a hullámverésben és a naplementében. Akár a spanyol és portugál városokra, akár a görög szigetekre esik a választásotok, nem fogtok csalódni szeptemberben.
Ha Európán belül keresünk egzotikus úti célokat, akkor nem mehetünk el szó nélkül a Kanári-, az Azori-szigetek és Madeira mellett. Az átlagos hőmérséklet 20-25 fok, egyszóval minden adott ahhoz, hogy maximális kiélvezzétek ezeknek a szigeteknek az előnyeit. Mert, ha valamit vétek kihagyni az Atlanti-óceán gyöngyszemein, akkor az a túrázás. Bámulatos turistaösvények kanyarognak körbe a vidéken, amelyeket egytől egyig páratlan növényvilág övez. A kietlen tájakon megbújó, sziklák között kandikáló kaktuszok éppúgy jellemzőek, mint a hortenziamezők. Hajótúrák, bálna- és delfinlesek színesítik a legkevésbé sem unalmas programokat, amiket a kulturális látnivalók és a csodaszép építmények tesznek valóban páratlanná.