🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/7 Maradj felnőtt
Nem ritka, hogy családi körben törnek elő olyan régi gyerekkori sérelmek, amiket még a mai napig sem sikerült teljesen feldolgoznod. Az ilyen esetekben figyelj kicsit magadra és ne engedd, hogy újra gyerek szerepbe kerülj. Már felnőtt vagy, nem pedig a család „lázadója”, „fekete báránya”.
5/7 Engedd el, amit kell
Ez a tanács az, ami már közhely, és persze a legnehezebb betartani. Bizonyára már tisztában vagy azzal, hogy a szeretteidnek milyen problémái vannak - az utóbbi időben pedig viszonylag gyorsan felcímkézünk mindenkit. Ami viszont fontos, hogy még ha tudod is, hogy van egy nárcisztikus rokonod, ne ilyenkor kezdd el neki elmondani, hogy miért kellene segítséget keresnie. Ennek az lesz az eredménye, hogy csalódott és dühös leszel, így inkább próbálj meg érzelmileg távolságot tartani a hasonló emberekkel.
Ide tartozik az is, hogy ne vegyél magadra mindent, legtöbbször ugyanis a beszólogató unokatestvérednek nagy valószínűséggel egyáltalán nem veled van baja, hanem magával, a saját működési módjaival.
Könnyebben felkapod a vizet, ha alapvetően érzelmileg kimerülten mész a család rendezvényekre. Ez ellen tudsz tenni, mégpedig többféle módon. Ugyan nehéz a karácsonyi előtti őrületben magadra is időt szánnod, de érdemes erre is időt szakítanod: menj el sétálni, mozogj, meditálj, olvass, vegyél egy fürdőt - bármilyen módszer segíthet, ami már eddig bevált.
Az is szuper, ha nem az utolsó pillanatra hagyod az ajándékok beszerzését, így nem kell az ünnepek előtti napokban rohangálnod. Ha elutazol, vagy hozzád jönnek vendégek néhány éjszakára, próbáld magadat tartani a megszokott rutinokhoz - ez biztonságot és megnyugvást adhat számodra.