Akik arra esküdtek fel, hogy másokat mentsenek, olyan helyzetekkel találkoznak nap mint nap, ami egy átlagembert megtörne. Az alábbi tíz esetben még a tapasztalt személyeket is megviselték a történtek.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/10 Az első
Operátorként a legelső hívásom volt a legemlékezetesebb. Egy sikítozó kislány volt a vonal másik végén, nem értettem, mit mond, sokkos állapotban volt. Végül átvette a telefont az öccse – a kislány 9, a fiú hétéves volt – aki a nővére teljes ellentéte volt. Teljesen nyugodtan elmondta, hogy az apjuk felakasztotta magát a garázsban. Az, hogy ő ezt ilyen tényszerűen, nyugodtan közölte, sokkal elborzasztóbb volt, mint a kislány sikoltozása. Kérdeztem, hogy él-e még az apja, mire azt mondta nem, mert percek óta nyitva van a szeme és kilóg a nyelve. Nem tudom, ilyen traumát hogyan képes feldolgozni egy kisgyerek, nem tudom mi lett velük, de néha gondolok rájuk.
2/10 Darabok
Egy fiatal lány lett öngyilkos, a vonat elé ugrott. Nem tudom, az emberek belegondolnak-e – szerintem nem – hogy ilyenkor mi történik a testükkel, de a lényeg, hogy darabokra szakad, amit össze kell szednünk a sínek mellől. Sosem felejtem el, amikor a karját kellett zacskóba tennem, a kifestett körmei színe is előttem van a mai napig.
Fiatal nő rendőrként nekem kellett felvennem egy hölgy vallomását, aki megsérült egy autóbalesetben. Egy részeg sofőr leszorította az útról, nekiment egy fának és súlyos sérülései voltak, de a legszörnyűbb, hogy nyolc hónapos terhes volt és pár perccel előtte tudta meg, hogy elvesztette a babát.