Fontos, hogy ünnepeld meg önmagad
Szakértők szerint sokaknál, akik nem képesek semmilyen módon megélni a sikereiket, kóros állapotba is fordulhat a folyamatos teljesítménykényszer. Néhány ember, ha elér valamit, utána velejéig üresnek és kietlennek érzi magát, ez pedig depresszióhoz, szorongáshoz is vezethet, és újbóli teljesítményre sarkall, amivel megkezdődik egy ördögi kör.
Dr. Lance Dodes pszichiáter szerint ebben az esetben gyakran a gyermekkorban keresendők a mögöttes okok.
„Sokszor ez az egész probléma jellemzően a gyermekkorban kezdődik, amikor a szülők (általában véletlenül) megtanítják a gyerekeknek, hogy az, hogy mennyit érnek, végső soron az elért eredményeiktől és az általuk végzett tevékenységtől függ, nem pedig attól, hogy kik ők valójában. Bár ez nem szándékos, ennek az üzenetnek természetesen az a sötét oldala, hogy folyamatosan azt érezhetik, nem elegek a világnak”
– mondja.
A helyzetre azonban van megoldás, ráadásul igen egyszerű. Nagyon fontos, hogy a sikereket és az eredményeket mindig megünnepeljük. Még akkor is, ha azok a világ nagy sivatagában pici porszemek, ám nekünk nagyon is jelentőségteljesek. Nem szabad, hogy hatalmas, szinte teljesíthetetlen elvárásaink legyenek önmagunk felé. Ha valamit nem sikerül elérnünk, az nem feltétlenül a személyes kudarcunk. Olvass még a témában
Néha igenis le kell engedni, visszább venni a tempóból, és megélni a sikert is, ugyanúgy, mint a kudarcot. Mindig legyünk tisztában azzal, mit miért akarunk elérni, mennyire jelentőségteljes és kiteljesedett az adott dolog, tehát mekkora súlya lehet annak, ha esetleg nem sikerül megbirkóznunk vele.
Ne sanyargassuk magunkat, ha nem sikerül valamit megcsinálni elsőre, hiszen az önpusztítással és az önmarcangolással csak saját magunk ellenségeivé válunk. Teremtsünk lehetőséget mindig a jó dolgok, az elért mérföldkövek és a sikerek megünneplésére, legyen az egy személyes dolog, egy apró ajándék önmagunknak, egy szelet finom sütemény, vagy akár egy pohár bor elszürcsölése egy kellemes fürdő mellett – a munkával teli újabb este helyett.
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




