Az elmúlt hetekben valósággal felrobbantotta a közösségi médiát az iskolánk egyik legfrissebb bejegyzése, amelyben a vezetőség felvetette a házirend szigorításának lehetőségét a tanulók megjelenése miatt.
Az üzenet magva az volt, hogy bár nem cél a túlszabályozás, a diákok – különösen a 10-14 éves lányok – egyre szabadosabb öltözködése, az erős smink és a műkörmök használata miatt kénytelenek lehetnek egyértelmű kereteket szabni. A hír gyorsan túlmutatott a folyosói pletykákon, bejárta a sajtót, riportok és interjúk sora foglalkozott vele, érdemi válaszokat azonban senki sem tudott adni, hiszen egy végtelenül komplex társadalmi témáról van szó.
Ahol a jó szándék és a valóság találkozik
Pedagógusi és intézményi oldalról teljesen érthető a szándék, hogy a tanulási környezetben ne a külsőségek uralják a mindennapokat, és hogy a közösség normáit valamilyen módon megvédjék. Az iskola vezetősége bejegyzésében a felnőttek felelősségére és a jó ízlés határaira hivatkozott, párosítva ezt olyan gyakorlati megfontolásokkal, mint a testnevelésórák biztonsága vagy a tanuláshoz méltó környezet. Olvass még a témában
A kevesebb több: mégsem használ a szépségednek, ha sok fehérjét fogyasztasz?
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
Szeretem a barátnőimet, de nem vagyok hajlandó mindenkivel egyszerre utazni – és erről nyíltan beszélnünk kéne
Rá akartam szólni a tinédzserekre a buszon, de nem mertem – ahogy senki más sem
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






