Ezzel a 2 trükkel már idén nyáron feszesebbek lehetnek a karjaid

Címlap / Életmód / Egészség / Ezzel a 2 trükkel már idén nyáron...

Ezzel a 2 trükkel már idén nyáron feszesebbek lehetnek a karjaid

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Próbáld ki a bicepszezést

Az úgynevezett biceps curl gyakorlatokkal súlyokkal edzheted a karjaidat. Kezdésként szerezz be két 1 vagy 2 kilós kézisúlyzót. Állj egyenesen és tedd a lábaidat egymástól csípőszélességre. Feszítsd meg kissé a hasadat, és tartsd egyenesen a felsőtestedet. Vegyél mindkét kezedbe egy-egy súlyzót, majd mozgasd a karjaidat a súlyokkal felfelé a vállaid felé úgy, hogy a könyökeidet közel tartod a testedhez. Ezután óvatosan mehetnek vissza a padló felé, majd jöhetnek az ismétlések.

A legfontosabb, hogy sem ennél a gyakorlatnál, sem pedig a fekvőtámaszozásnál nem az a lényeg, hogy egyből gyorsan sokat megcsinálj belőlük, hanem hogy óvatosan és szabályosan haladj előre. Persze ha úgy érzed, hogy egyre több és több megy az egyes gyakorlatokból, akkor szépen, biztonságosan haladhatsz előre, egyenesen a feszesebb karok felé, közben pedig önmagában a testmozgás által az egészségednek is minden alkalommal kedvezhetsz.

Forrás: elle.de, nyitókép: RealPeopleGroup/istockphoto.com

Olvass még a témában

Oldalak: 1 2 3 4

Kapcsolódó cikk a következő oldalon:

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.