Már most írd fel a naptáradba: ezek lesznek 2023-ban a tízmilliószoros napok

Már most írd fel a naptáradba: ezek lesznek 2023-ban a tízmilliószoros napok

Címlap / Életmód / Ezotéria / Már most írd fel a naptáradba: ezek lesznek 2023-ban a tízmilliószoros napok

Azok, akik hisznek az ezotériában, hisznek a karmában is. Ezek mentén, amit adunk, azt vissza is kapjuk a sorstól – és bizony vannak napok, amelyek különösen alkalmasak arra, hogy ezt a hatást felturbózzuk.

Minden évben van néhány olyan nap, amin az energiák nagyon egyedi és extrém módon hatnak, legalábbis ebben erőteljesen hisznek azok, akik a buddhizmus tanaira hagyatkoznak. A szent ünnepeken úgy tartják, hogy mind a cselekedeteink, mind a gondolataink tízmilliószoros erővel bírnak. Azaz, ha rosszat teszünk, vagy folyton rossz dolgokra gondolunk, akkor azok hatását tízmilliószorosára tudjuk növelni. Szerencsére viszont ugyanígy, a jótettek és a felemelő gondolatok is hatalmas erővel tudnak növekedni. 

Dharmachakra napok

A Dharmachakra napok, azaz a Nagy Buddha napok minden évben vándorolnak, nem ugyanazokra a napokra esnek, ugyanis a Holdfázisok alapján számolják őket. Naptári sorrendben haladva, az első tízmilliószoros napon azt ünneplik, amikor Buddha egy 15 napos tanítás keretében minden nap egy csodát is bemutatott tanítványai számára. A második napon Buddha születését, megvilágosodását és halálát, a harmadikon pedig az első Dharma tanítást ünneplik. Végül, a negyedik tízmilliószoros nap Buddha visszatérésének ünnepe. 

Ugyan a mai, nyugati emberek nagyon sokszor automatikusan a világi javakkal és a pénzzel kötik össze a tízmilliószoros napokat, ez nem is állhatna távolabb a valóságtól. Már csak azért sem, mert a tízmillió itt egészen másként értendő. A tibeti és az indiai kultúra szorosan összefügg, és ebben az országban a tízmilliónak jelképes értéke van. Számukra a tízmillió olyan, mint nekünk a temérdek, a végtelen. A tízmillió tehát nem számszerűsítendő, sokkal inkább igen jelentős értékként kell rá tekinteni.

Ezeken a napokon arra kapunk esélyt, hogy jobbá váljunk, kilépjünk azokból a gondolati, vagy éppen érzelmi síkokból, amelyek nagyban meghatározzák – és adott esetben akadályozzák – a fejlődésünket. Pozitívabb, szebb jövőt építhetünk ezeken az alkalmakon, amihez a buddhizmus tanai szerint extra energiát és támogatást kapunk. 

MarioGuti/istockphoto.com

Tízmilliószoros napok 2023-ban

Az előttünk álló évben március 7-én, június 4-én, július 21-én és novemberben 4-én lesznek a tízmilliószoros napok. Ezekre a dátumokra kell különösen ügyelned, ha növelnéd a pozitív fordulatokat az életedben. Mégis mire koncentrálj? A lelki békédre, arra, hogy szeretettel gondolj magadra, a világra, a körülötted élőkre, azokkal is kedves legyél, akiket nem ismersz.

A tízmilliószoros napok jók arra, hogy elfogadd a saját és mások gyengeségeit, és magad mögött hagyd a negatív érzéseket, gondolatokat.

Arra is koncentrálj, hogy a rossz tulajdonságok ne uralkodjanak el rajtad. Vagyis ne mérgezze ezeket a csodálatos napokat düh, féltékenység, irigység, vagy akár bosszú, hiszen ezeknek is extra löketet adhatsz.

Természetesen a bölcsek tanításai szerint nem csak ezen a négy napon kell foglalkoznunk azzal, hogy helyesen éljük, de ezek a napok alkalmasak arra, hogy emlékeztessük magunkat az igazi értékekre. 

VIDEO Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!