Ne keverd össze a függőséget a szerelemmel!
Ez nem könnyű feladat, hiszen idegtudományi szempontból a két dolog igencsak hasonló: a szerelmesek szinte ugyanolyan agyi aktivitást mutatnak párjuk fotójának láttán, mint a szer után sóvárgó kokainisták.
El kell fogadnunk tehát, hogy a szerelem bizonyos tekintetben egy tőről fakad a függőséggel – ugyanakkor arra intünk, hogy tartsd észben: az egészséges szerelem nemcsak ebből áll, hiszen jelen van benne például a tisztelet, a bizalom és az elkötelezettség.
Utóbbiak segítenek át azokon a napokon, amikor háttérben szorul a szenvedély. A kizárólag függőségen nyugvó szerelem azonban folyton a részegséghez hasonló állapotot keresi, mindenáron. Olvass még a témában
A transzgenerációs minta, amit ki kellett oldanom ahhoz, hogy igazi társa lehessek a férjemnek
„Kértem, hogy szégyen nélkül mondja el egy régi szexuális vágyát” – ha azt akarod, hogy a férjed nyitottabb legyen, kezdd a hálószobában
Ez mutatja nálad, ha elmúlt a szerelem a csillagjegyed szerint
„Légy negatív, pofázz vissza és ne csinálj gyereket” – 10 tanács, ami javítja az életminőséged, de úgyse fogadod meg
Kiszámíthatatlan és szélsőséges magatartást szül, ami hosszú távon mindkét félnek ártalmas.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






