A kamaszoknak fontos a megjelenésük, és a tinédzser lányok általában rengeteg időt töltenek a tükör előtt. Ez teljesen normális, és szerencsés, ha erre a célra helyet tudunk biztosítani nekik. Sajnos kevés otthonban adatott meg, hogy a tinédzserek élvezhessék a különálló fürdőszoba előnyeit, így érdemes legalább egy szépítkező sarkot leválasztani számukra. A szoba egyik legfontosabb része lehet számukra egy fésülködőasztal sok-sok fiókkal, ahol minden fontos kozmetikumot, bizsut elrejthetnek.
A kamaszoknak nagyon fontos, hogy el tudjanak vonulni, és ez dilemmát jelenthet akkor, ha testvérekkel kell osztozni a szobán, esetleg a körülmények kevésbé adottak az intimitáshoz. Ekkor jó lehetőséget kínálnak a különféle térelválasztók, akár a függönyök, baldachinok, hiszek ezek kevésbé fixek és a tinédzserek kedvük, igényük szerint rendezhetik át velük a szobát.
A legtöbb tinédzser szobában központi helyhez jut az íróasztal, hiszen a tanulás fontos része ennek az életkornak. Ugyanakkor nagyon lényeges, hogy a helyiség biztosítsa a feltöltődés, pihenés lehetőségét is. Erre a célra érdemes az ágy mellett még egy kényelmes részt kialakítani. Ez lehet egy függőágy, fészekhinta, hintaszék, babzsák fotel, de még egy puha szőnyeg is megteszi sok-sok párnával. Ez a rész a szobában alkalmas arra, hogy a kamaszok lazítsanak, pihenjenek, olvassanak, leültessék a vendégeiket.