3. Kiizzadjuk a méreganyagokat
Erre biztos sok hölgy kapja fel a fejét pedig ez is tévedés, hiszen az izzadsággal nem távoznak szervezetünkből toxinok, mindössze lehűl a testünk. A méreganyagokat a máj, az emésztőrendszer és a vese dolgozza fel.
4. Öt érzékünk van: látás, hallás, tapintás, szaglás, ízérzékelés
Ez valóban az öt érzékszervünk, de ennél sokkal több érzékünk van. A tapintáson belül például érzékeljük azt is, hogy amihez hozzáérünk az milyen hőmérsékletű, érdes vagy sima felület és milyen erővel nyomódik hozzánk.
Egyesek szerint 21, mások szerint 35 érzékünk van, melyekbe olyanok is beletartoznak, mint az egyensúly, gyorsulásérzék, időérzék, fájdalom érzet, teltség-szomjúság-vizelési érzet, a testünk helyzetérzékelése, izületeink helyzetének szöge és izmaink feszültségének érzése, gravitáció és légnyomás érzése, mentális vagy lelki gyötrelem stb. Olvass még a témában
Mondjuk ki: a felnőttek sokszor hülyék – és ezért nem nevelem a lányom arra, hogy csak a kora miatt tiszteljen valakit
A transzgenerációs minta, amit ki kellett oldanom ahhoz, hogy igazi társa lehessek a férjemnek
„Sokkolt, amikor a lányom azt mondta, nem volt boldog gyerekkora” – szülőként akkor is meg kell hallgatnod, ha te másként emlékszel
Én az anyám sikerprojektje voltam – a gyerekemre már nem akarom rátenni ezt a nyomást
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






