Nemrég szembejött velem egy rövid videórészlet egy interjúból, amiben dr. Máté Gábor pár mondatban olyan gondolatotokat fogalmazott meg, amelyek azóta is velem vannak. Főleg akkor, amikor a saját kapcsolataimon, köztük a testvéremmel való viszonyomon gondolkodtam. A bátyám onnantól kezdve, hogy elkerült kollégiumba, egy nehezen megfogható, „szürke zóna” lett az életemben. Talán a nemi különbségek és a hatévnyi korkülönbség miatt? Vagy valami egészen más áll a háttérben?
Jó testvérek vagyunk a mai napig, nincs köztünk dráma, ha baj van, ott vagyunk egymásnak, és mindketten tudjuk, hogy számíthatunk a másikra. Mégis, az én érzékelésemben valahogy egy fél világ választ el bennünket. Ritkán vannak hosszabb beszélgetéseink, viszont ha felvesszük a fonalat, akkor nagy az egyetértés és megvan a közös ritmus. Egy ideig ennek a megélésnek az alkalomszerűsége kifejezetten fájt, mert azt hittem, ennek nem szabad így lennie. Hiszen együtt nőttünk fel, ugyanabban a családban, ugyanazokkal a szülőkkel… De aztán az önismereti munkám során szép lassan elkezdett kirajzolódni, hogy talán pont ez az egyik legnagyobb, globális félreértésünk.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
