Terv szerint indult, olasz módra végződött: ezért ér fel valódi önismereti tréninggel egy mediterrán út

Címlap / Kikapcsolódás / Utazás / Terv szerint indult, olasz módra...

Terv szerint indult, olasz módra végződött: ezért ér fel valódi önismereti tréninggel egy mediterrán út

A káosz mögött rejlő végtelen kedvesség

A vulkántúra felejthetetlen élménye után az utolsó napunkra már teljes nyugalom költözött a szívünkbe, hiszen mindent láttunk, amit igazán szerettünk volna. Ezen a reggelen megengedtük magunknak azt a luxust, hogy fél órával később keljünk, ami azonnal meghozta a maga következményét: csőstül nyakunkba kaptuk a reggeli csúcsforgalmat.

5 ruhadarab, ami ötven felett inkább öregít

A vonatunk kapásból háromnegyed órát késett, visszafelé pedig a buszmegállót csupán egy eldugott, forgalom elől elzárt területen lévő tábla jelezte. Az AI tájékoztatott, hogy teljesen normális, hogy Szicíliában nem működik megfelelően a Google térkép. Menetrend persze sehol, de ha lett volna, az is csak tájékoztató jellegűnek számított, úgyhogy végül nem is foglalkoztunk vele.

Aztán jött egy busz, amire nem az a célállomás volt kiírva, ahová igyekeztünk, ráadásul a helyiek három különböző ponton intették le – mégis gond nélkül elvittek minket az állomásra. Hát igen, ez a hamisítatlan dél-olasz életérzés: kaotikus és kiszámíthatatlan, de az emberek segítőkészek és lazák.

Olvass még a témában

Talán furcsa, de szükség esetén sokkal bátrabban mertem volna ott stoppolni, mint itthon bárhol. Élni vagy mindennapi ügyeket intézni alighanem nagyon nehéz abban a rendszerben, de feltöltődni és a jelenbe lenni egyszerűen tökéletes.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Egy idegen nő a nagyapám sírjánál: a temetés, ami mindent felforgatott
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.