Terv szerint indult, olasz módra végződött: ezért ér fel valódi önismereti tréninggel egy mediterrán út

Címlap / Kikapcsolódás / Utazás / Terv szerint indult, olasz módra...

Terv szerint indult, olasz módra végződött: ezért ér fel valódi önismereti tréninggel egy mediterrán út

A nyitottság a legszebb szuvenír

Hazafelé menet (megszokott módon, előrelátó utazóként…) már két és fél órával az indulás előtt megérkeztünk a repülőtérre. Miután gördülékenyen becsekkoltunk, megjelent a képernyőn: a gépünk két órát késik. Ez már nem tudta a kedvemet szegni, hiába volt borítékolható a hajnali (vagy inkább reggeli) érkezésünk.

Penészes szilikon a zuhanyzóban? Az éjszakai hipós trükk

Felvettem az olasz ritmust, bosszankodásnak nyoma sem volt bennem. Így legalább nyugodtan végigolvastam a könyvemet, miközben a szívemet teljesen átjárta a hála és a rengeteg élmény.

Másnap délelőtt otthon arra ébredtem, hogy Cataniában ismét légtérzárat rendeltek el, mert az Etna a korábbinál is több hamut lövellt a magasba. Bár lélekben (és igen, őszinte leszek, a gyakorlatban is) felkészültem arra az opcióra, hogy hasonló esetben vonattal utazunk majd Rómáig, szerencsésen és időben hazaértünk.

Olvass még a témában

Szóval végül minden a legnagyobb rendben alakult, mi pedig gazdagabbak lettünk jó néhány életre szóló élménnyel és azzal a megnyugtató tudattal, hogy Szicíliában a legnagyobb káosz közepén is lehet isteni cannolot enni.

Magadtól ébredsz hajnalban? Ezt üzeni vele a testedKövetkező cikkünkMagadtól ébredsz hajnalban? Ezt üzeni vele a testedFél négy. Aztán másnap negyed öt. Harmadnap megint ugyanaz a percre pontos ébredés, pedig se ébresztőt nem állítottál, se kávét nem ittál este. A tested mintha egy láthatatlan menetrendet követne, és téged is bevonna a titkába. A hagyományos kínai orvoslás és a modern szomatikus szemlélet is egyet ért abban, hogy a napunk nem…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Egy kanál a dobba, és újra bolyhos a törölköző
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.