Míg a kislányunk pici volt, nem szívesen hagytuk el nélküle az országot, csak egy-egy lopott éjszakát engedtünk meg magunknak belföldön. Ám ahogy nőtt, úgy kúsztak felfelé a hazai árak is. Amikor a kedvenc belföldi hotelünkben egyetlen éjszaka ára átlépte a 120 ezer forintot, meghoztuk a döntést: ennyi pénzből Európában gyakorlatilag bárhova elrepülhetünk ketten, ráadásul sokszor jóval olcsóbban.
Mára ezt a kis kettesben töltött „szökést” jobban várom bármelyik ünnepnél – számomra olyan ajándék, amire egy teljes éven át lehet készülni, és amiből legalább ennyi ideig töltekezni is tudunk. A képhez persze hozzátartozik, hogy rendíthetetlen tervező vagyok. Minden útnál szeretem pontosan tudni, mi vár ránk, de nem görcsös ragaszkodásból, hanem hogy a legfontosabb vágyaink biztosan megvalósuljanak. Aztán az élet – és Szicília – gyorsan megtanított arra, mit jelent valójában az elengedés.
Amikor a kontroll helyét átveszi az olasz életérzés
Ezen az őszön a bakancslistás élményünk nem kisebb teljesítmény volt, mint az Etna meglátogatása. Bár a szervezést mindig magunk intézzük, most úgy éreztem, a vulkánhoz nélkülözhetetlen lesz a szakértői segítség, így jó előre lefoglaltam egy vezetett túrát. Gondoltam, legalább azt tartsam kézben, amit tudok, hiszen amikor januárban megvettük a jegyeket Catania repülőterére, még szó sem volt arról, hogy az Etna az év nagy részét végigpöfögi majd, óriási fennakadásokat okozva a légiközlekedésben. Olvass még a témában
„Megváltoztattam az összes előfizetése jelszavát” – Megcsalás utáni bosszútörténetek
Nem bírom nézni a legjobb barátnőm zsíros haját – hogy hozzam szóba a témát?
„A feleségem utálja a legjobb barátnőjét” – férfiak, mi az, amit sosem fogtok megérteni a nőkkel kapcsolatban?
Mantrák októberre: ez a neked szóló megerősítés a Mérleg szezonban

Az indulás hetén még teljes volt a bizonytalanság, hogy egyáltalán felszáll-e a gépünk, de végül a reptéren már csak egy barátságos, félórás késéssel kellett számolnunk. Ahogy említettem, felkészült utazó vagyok, úgyhogy előre csekkoltam mindent, kezdve a szállásunk pontos megközelítésétől, a reptéri buszokon keresztül egészen a szükséges applikációk letöltéséig mindent elintéztem, amit csak online lehetett.
Áttanulmányoztam a vonatmenetrendeket és a híres-hírhedt csúszásokra számítva igyekeztem összerakni a programokat. Aztán jött a meglepetés: a második napon háromszor is vonatra szálltunk, a legnagyobb késés viszont mindössze 5 perc volt, amiből 3-at le is dolgozott a modern, klimatizált szerelvény, miközben 130-cal szelte a tengerpartot. A buszokkal ugyan akadtak fennakadásaink (mondhatjuk, hogy befizettünk egy extra városnézésre), de két hűsítő granita között, édes kettesben, időmilliomosnak érezve magunkat ez minden volt, csak bosszantó nem.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






