Amiért ma küzdünk
Félreértés ne essék, már korábban is igazat adtunk annak, hogy bizonyos létfontosságú kérdésekben még valóban van min javítani, és akkor még olyan fontos témákat nem is említettünk, mint a friss anyukák degradálása a munkahelyen, vagy az otthon maradó apukák lealacsonyítása. Ugyanakkor nem feltétlenül jó ez az irány, ami szinte csak és kizárólag a munkáról, a pénzkeresésről és az elégedetlenkedésről szól.
Mivel a szerepek mostanság eléggé megváltoztak, általánosan jellemző, hogy sem a nők, sem a férfiak nem érzik jól magukat. A nők fáradtak, hiszen nagyon sok teher nehezedik rájuk, új szerepkörökbe kényszerülnek, miközben anyukájuktól, de legalábbis nagymamájuktól még más példát láttak.
A férfiak ugyancsak szembesülnek azzal, hogy nem tudják édesapjuk, nagypapájuk életútját követni, a legtöbbször pedig halál fáradt feleségükkel próbálják biztosítani a létfenntartáshoz szükséges körülményeket.






