Manapság sok esetben úgy tűnik, egyenesen divat feministának lenni, divat csak azért is szembemenni azokkal az elvárásokkal, amiket a férfiak, vagy éppen mi magunk támasztunk a női társadalom elé. De mi lesz akkor, ha minden így folytatódik?
Ami volt, és ami van
Már a tizenévesek is ki vannak kupálva a feminista alapelveket illetően, de a kicsit idősebbeknek sem kell sokat ecsetelni a történteket. A legfontosabb lépések, amiket elődeink kivívtak, az a taníttatás, így a munka, valamint a szavazás joga. Le a kalappal előttük, mert ezek akkor és ott óriási lépések voltak, amiknek a pozitívumait még ma is élvezhetjük.
Hazánkban és sok-sok fejlett országban egyenesen elképzelhetetlen, sőt, sokszor kirívó, ha egy nő nem tanult, büdös neki a munka, és eszében sincs elmenni szavazni.
Ha a jó néhány évtizeddel ezelőtt történteket tekintjük, akkor láthatjuk, mennyire óriási a változás. Bár való igaz, a hazai országgyűlésen még mindig elsöprő szerepben férfiak ülnek, azonban ha az oktatást tekintjük, inkább a nők azok, akik továbbtanulnak, magasabb iskolát végeznek.
Már csak ezért is felháborító, miért keres a gyengébbik nem kevesebbet, vagy miért nem kapnak több lehetőséget az ország ügyeit illetően, szóval van még bőségesen min javítani.
A ló túloldala
Miközben hálásak vagyunk elődeinknek, sokan fogjuk a fejünket, amikor munka után hazaérünk, megpróbáljuk fáradtságunkat félretenni, majd nekilátunk a szokásos napi rutinnak. Készül a vacsora, közben másnapra a tízórai.
Ellenőrizzük a gyerekek házi feladatát, beindítjuk a mosógépet, kicsit mérgelődünk, amiért már megint kupleráj van, de inkább a legkisebbel foglalkozunk, hiszen rá alig jutott időnk. Kellett nekünk a nyolc óra munka? Bizony kellett, de éppen ezért hiba lenne a társadalmat, vagy főként a férfiakat hibáztatni a kialakult helyzetért.
A nagy egyenrangúságnak ezen a szinten meglett a negatív eredménye, mégpedig extramunka formájában. Az eddig is a nőkre háruló feladatok megmaradtak, csupán kaptunk mellé egy nem kevésbé fárasztó, rengeteg időt elvevő szakmát.
Sajnos manapság, az aktuális keresetek és életkörülmények mellett nem igazán beszélhetünk a változtatásról. Nem segít a helyzeten az sem, hogy már gyakran arra a kismamára is lustaként tekintenek, aki három évet otthon marad a picivel, nemkülönben súgnak össze annak a háta mögött, aki nem dolgozik, hanem „háztartásbeli”.
Amiért ma küzdünk
Félreértés ne essék, már korábban is igazat adtunk annak, hogy bizonyos létfontosságú kérdésekben még valóban van min javítani, és akkor még olyan fontos témákat nem is említettünk, mint a friss anyukák degradálása a munkahelyen, vagy az otthon maradó apukák lealacsonyítása. Ugyanakkor nem feltétlenül jó ez az irány, ami szinte csak és kizárólag a munkáról, a pénzkeresésről és az elégedetlenkedésről szól.
Mivel a szerepek mostanság eléggé megváltoztak, általánosan jellemző, hogy sem a nők, sem a férfiak nem érzik jól magukat. A nők fáradtak, hiszen nagyon sok teher nehezedik rájuk, új szerepkörökbe kényszerülnek, miközben anyukájuktól, de legalábbis nagymamájuktól még más példát láttak.
A férfiak ugyancsak szembesülnek azzal, hogy nem tudják édesapjuk, nagypapájuk életútját követni, a legtöbbször pedig halál fáradt feleségükkel próbálják biztosítani a létfenntartáshoz szükséges körülményeket.
Ami jár, az jár
A lényeg, hogy ne keressünk hibát ott, ahol nincs. Mindenkinek jár a szabadság, a pihenés, az, hogy olyan párja legyen, aki nem kötelességből, hanem szeretetből és a másik iránti tiszteletből nem rest szívességet tenni.
A család nagyon régi definíciója szerint olyan társadalmi, gazdasági és érzelmi közösség, aminek a tagjai egymásra vannak utalva. A gyerekek a szülőkre, az anyák az apákra, az apák az anyákra.
A férfiak nem tudnának 100%-ot nyújtani a munkahelyükön, nem tudnának jól keresni, ha egy nő a háttérben nem egyengetné azokat a dolgokat, amikhez ő ért a legjobban, de ez a nő nem is tudná így végezni a feladatát, ha nem érezné az anyagi és érzelmi biztonságot a férfi részéről.
Egyenlőség, de mindenáron
Sokan egyértelműen arra törekszenek, hogy mindenki mindenből ugyanannyit kapjon, ugyanannyit adjon, s ez sokak számára valóban nagyon szimpatikus, azonban az átlagember ezt az alapelvet kifordította, a feminizmus lényegét eltorzította.
De tényleg olyan nagy probléma, ha nem mondunk le teljesen az évszázadokon át jól bevált, mára modernizált szerepekről? Tényleg akkora gond, ha a férfiakra rábízzuk a polcok felrakását, a szekrények összerakását, amíg mi ebédet főzünk?
Ez nem azt jelenti, hogy mi képtelenek lennénk összerakni egy bútort, vagy felfúrni a falra egy polcot, csak azt, hogy egy férfi nagy eséllyel előbb és szebb végeredménnyel végez, miközben mi garantáltan finomabb ebédet rittyentünk össze, mint ő, akinek a legnagyobb tudománya egy rántotta volt.
Egy a lényeg: te, otthon és a kedvesed ugyancsak elégedett legyen a fennálló helyzettel. Ha te nem érzed rosszul magadat azért, mert minden házi munkát a kezedben tartasz, akkor ne akarj ezen változtatni.
Amennyiben azt tapasztalod, túl sok a rád háruló feladat, akkor arról természetesen beszélned kell a kedveseddel, de nem azért, mert a szomszéd csaj is szankciókat vezetett be, hanem mert problémád van a saját időbeosztásoddal.
Egy mai, modern férfi egyébként is felkészült az új felállásokra, tisztában van vele, hogy immáron a nők is dolgoznak, a legtöbben ennélfogva egyáltalán nem várják el a teljes körbeugrálást és azt a hamisítatlan tiszteletet, ami nagyapáinkkal szemben még természetes volt.
