A kollagén a bőr létfontosságú alkotóeleme. Ez a fehérje felelős arcunk fiatalos, rugalmas megjelenéséért, és ahogy csökken a mennyisége, finom ráncok jelennek meg bőrünkön. Ez a folyamat elkerülhetetlen, de tehetünk azért, hogy lassítsuk.
2/4 A dohányzás a szépségednek is árt
A dohányzás bármilyen formája árt az egészségednek és a szépségednek is, mert többek között korai öregedést okozhat. Szakértők szerint kiemelkedő szerepet játszik a kollagénkárosodásban, akárcsak a szennyezett levegő. Ezek a körülmények, szokások csökkentik a szervezetbe jutó oxigén mennyiségét, így a szövetek nem képesek megfelelően regenerálódni, nagyobb valószínűséggel sérülnek, valamint pusztulnak el. Mindezt fokozzák a levegőben és a dohányfüstben levő vegyi anyagok, amelyek ugyancsak oxidatív stresszt generálnak, ezáltal korai ráncok kialakulásához vezetnek.
Megoldás: A környezeti ártalmak ellen költözéssel tehetsz csak, ám ha ezt nem tudod megengedni magadnak, akkor érdemes rendszeresen figyelmet fordítanod a gondos és megfelelő arctisztításra, hiszen ezzel is segíted, hogy bőröd fellélegezzen. Ezen felül a kutatók és az egészségügyi szakemberek szerint erősen javasolt, hogy felhagyj a dohányzás minden formájával.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!