Címlap / Életmód / Család / Mit tehetünk, ha a gyerek nem eszik...

Mit tehetünk, ha a gyerek nem eszik zöldséget?

Így szeretnek valójában a levegő csillagjegyek: Ikrek, Mérleg, Vízöntő

Erős ízek

Elképzelhető, hogy a gyerek csak néhány típusú zöldséget nem kedvel magától, de mi magunk fogalmazunk úgy, hogy egyiket sem eszi meg. Ez egy öngerjesztő folyamat, mert könnyen lehet, hogy épp a mi hatásunkra dönt úgy, hogy semmit nem eszik meg, pedig enélkül nem lenne ennyire válogatós.
Éppen ezért próbálkozzunk azokkal a zöldségekkel, amelyeket régebben szeretett, és feltétlenül hagyjuk ki a menüből az erősebb ízű darabokat, hátha azok riasztották el korábban.

Közös főzés

A kisgyerekeknél gyakori, hogy nagyon szeretnek segíteni a szülőknek, és ez igaz a főzésre is. Ezért vonjuk be őket az ebédkészítésbe, adjunk nekik kisebb feladatokat. Ez lehet például csak annyi, hogy a meghámozott zöldségek, gyümölcsök héját a gyerek dobja ki, vagy segítsen megmosni azokat, illetve népszerű feladat lehet a közös kevergetés is.
Ezáltal a gyereknél könnyebben elérhetjük, hogy meg is kóstolja, és meg is egye azt, amit ő maga csinált. A dicséret és a gyereknek a főzésben betöltött szerepének hangsúlyozása természetesen nagyon fontos.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, aki ősszel rájön: rossz emberre pazarolta a figyelmét
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.