Címlap / Életmód / Egészség / Így tedd helyre, amit az ülőmunka...

Így tedd helyre, amit az ülőmunka elrontott!

A hosszú ideig tartó mozdulatlan ülőmunkát merényletnek is szokták nevezni az ember testtartása és egészsége ellen. Azért is veszélyes, mert nemcsak fej-, nyak-, hát-, derék-, és lábfájdalmakat okozhat, hanem a csigolyák meszesedése, merevsége és a keringési zavarok sajnos más szerveink megbetegedéséért is felelősek lehetnek. Gondoljunk csak elhízásra, visszértágulatra, cukorbetegségre, magas vérnyomásra, aranyérre vagy akár bizonyos típusú bélrákok kialakulására. De mit tehetsz, ha a munkakörülményeiden nem tudsz változtatni?

Egy üzenet a mosdó szélén: így derült ki az igazság a nyaraláson

1. Állj a sarkadra!

Persze nem feltétlenül szó szerint – valójában már annyi is elég, ha figyelsz rá, hogy napközben minél gyakrabban állj fel a székedből! Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook nem véletlenül mondta, hogy az ülés az új rák, miközben a cég új okos óráját mutatták be. Ez a kütyü olyannyira okos, hogy rászól a gazdájára, hogyha már túl régóta egy helyben ül. Egyébként ennél a cégnél már bevezették azt a szokást, hogy minden óra 50 perckor mindenki feláll a székéből és kicsit átmozgatja a tagjait (váll, derék és csípő). Te mikor kezded el?

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/4
Következő»
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Négy csillagjegy, akinek ősszel újra kinyílik egy régi ajtó
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.