Címlap / Életmód / Egészség / Így tedd helyre, amit az ülőmunka...

Így tedd helyre, amit az ülőmunka elrontott!

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

A hosszú ideig tartó mozdulatlan ülőmunkát merényletnek is szokták nevezni az ember testtartása és egészsége ellen. Azért is veszélyes, mert nemcsak fej-, nyak-, hát-, derék-, és lábfájdalmakat okozhat, hanem a csigolyák meszesedése, merevsége és a keringési zavarok sajnos más szerveink megbetegedéséért is felelősek lehetnek. Gondoljunk csak elhízásra, visszértágulatra, cukorbetegségre, magas vérnyomásra, aranyérre vagy akár bizonyos típusú bélrákok kialakulására. De mit tehetsz, ha a munkakörülményeiden nem tudsz változtatni?

1. Állj a sarkadra!

Persze nem feltétlenül szó szerint – valójában már annyi is elég, ha figyelsz rá, hogy napközben minél gyakrabban állj fel a székedből! Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook nem véletlenül mondta, hogy az ülés az új rák, miközben a cég új okos óráját mutatták be. Ez a kütyü olyannyira okos, hogy rászól a gazdájára, hogyha már túl régóta egy helyben ül. Egyébként ennél a cégnél már bevezették azt a szokást, hogy minden óra 50 perckor mindenki feláll a székéből és kicsit átmozgatja a tagjait (váll, derék és csípő). Te mikor kezded el?

2. Ha már ülsz, ülj úgy, mint egy profi!

Az sem mindegy, hogy milyen székben és hogyan ülsz. Kifejezetten irodai munkára tervezett, ergonomikus, széles, kényelmes forgószék ajánlott és hozzá kiegészítésként deréktámasz vagy ülőpárna. A székben csakis egyenes háttal ülj, úgy, hogy megfelelően támaszkodjon a deréktáji szakasz és a gerinc. Ezen kívül figyelj oda arra, hogy vállaid ne essenek előre, állad a talajjal párhuzamos legyen és talpaid érjék a padlót. Nagyon fontos az is, hogy mindig szemben ülj a számítógéppel és ne tedd keresztbe a lábaidat. Utóbbiról nem könnyű leszokni, főleg a nőknek. Éppen ezért ajánlatos például egy post-it-re kiírni a „Nincs keresztbe tett láb!” feliratot és felragasztani a monitorra, így hogyha időnként rápillantasz, akkor ellenőrizheted a tartásodat. Szék helyett kipróbálhatsz fitneszlabdát is – ez a gurulós eszköz azért praktikus, mert folyton egyensúlyoznunk kell rajta, emiatt pedig kiegyenesítjük a hátunkat. A fitneszlabda hátránya lehet azonban, hogy egyeseknek bedagadhat a lába tőle.

Olvass még a témában

3. Legyél a saját masszőröd

Alkalmanként (mondjuk napi egyszer) adj magadnak egy rövid masszázst a munkahelyeden: nyomkodd meg a vállad és a nyakad közötti szakaszt, masszírozd meg a kézfejeket és az alkart, dörzsölgesd át a derekat és gyömöszöld meg kicsit a vádlikat és combokat is – a felfrissülés garantált!​​

Oldalak: 1 2

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/2
Következő»
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!