Néha óhatatlan, hogy az ember bal lábbal kel fel, és nincsen jó kedve, és sajnos az is előfordul, hogy valamilyen életünkben bekövetkezett változástól vagy eseménytől hosszabb távon rosszkedvűek vagyunk és hangulatunk folyamatosan ingadozik. Ennek kiküszöbölésére azonban számos szuper hangulatjavító gyógynövény közül válogathatunk!
Rosszabb periódusában az ember néha tehetetlen, mert semmi sem tudja jó kedvre deríteni és egy picit kiszakítani a megszokott hétköznapok kemény mókuskerekéből. Ilyenkor próbálunk kedvenc filmünk vagy ételünk után nyúlni, hogy jobb kedvünk legyen, illetve olyan programokat szervezni és olyan emberekkel együtt lenni, akik üdítően hatnak ránk. Ha ez nem lenne elég, beszerezhetünk pluszban nagyon sok olyan gyógynövényt is, amik áldásos tulajdonságuknál fogva pozitívan befolyásolhatják a kedvünket és javíthatják a hangulatunkat. Mindezt rövid időn belül, természetesen, így segítségükkel elkerülhetjük, hogy valamilyen hangulatjavító gyógyszerhez vagy antidepresszánshoz nyúljunk. Ezek a gyógynövények nem csupán aktuális lehangoltságunkat tűntethetik el, hanem oldják a szorongást és testi-lelki kimerülésünk csillapításában is aktív szolgálatban állnak.
Tarts te is az alábbi hasznos növényekből egy-egy csomaggal otthon, hogy a stresszes és feszült hétköznapok mind a múlté legyenek!